Kevesebb a szállodai vendég, de több a bevétel
A KSH hangsúlyozza, hogy a folyó áras pénzügyi mutatók értékelésénél figyelembe kell venni a forint jelentős gyengülését: az euró árfolyama tavaly ebben az időszakban még 241 és 255 forint, 2006. január-szeptemberben már 250 és 283 forint között ingadozott.
Az első nyolc hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele folyó áron 5 százalékkal nőtt.
Tavaly január-szeptemberben a kereskedelmi szálláshelyeken 2004 azonos időszakához képest 5 százalékkal több vendég 2 százalékkal több éjszakát töltött el.
Az idén az első kilenc hónapban a kereskedelmi szálláshelyek összesen 175,7 milliárd forint bruttó bevételt értek el, ennek 57 százaléka szállásdíjakból származott.
Január-szeptemberben a kereskedelmi szálláshelyekre 2,6 millió külföldi vendég érkezett, akik 8,1 millió vendégéjszakát töltöttek el. A külföldi vendégek száma 5, a vendégéjszakák száma 8 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához képest.
A visszaesés az időszak minden hónapjára jellemző volt. Az Európai Unió országaiból érkezett vendégek 11 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken, mint egy évvel korábban.
A legjelentősebb küldő országok közül a Németországból, Olaszországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Ausztriából érkezők vendégéjszakáinak száma 3-16 százalékkal csökkent, míg az USA állampolgárai 7 százalékkal több éjszakát töltöttek a szálláshelyeken.
A szállodákban, a panziókban, a turistaszállókban és a kempingekben 6-16 százalékkal esett vissza a külföldi vendégéjszakák száma. Az üdülőházak és az ifjúsági szállók jelentős mértékű, 7, illetve 20 százalékos növekedésről számoltak be.
A vizsgált időszakban a kereskedelmi szálláshelyek 2,9 millió belföldi vendéget és 7,5 millió belföldivendég-éjszakát regisztráltak. A vendégek és a vendégéjszakák száma 3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki adatokat. A szállodák belföldi forgalma jelentős mértékben nőtt: 9 százalékos volt a vendégeké, 10 százalékos a vendégéjszakáké, ami a négy- és háromcsillagos egységekben jelentkező bővülésnek volt köszönhető.
A panziókban, a turista- és ifjúsági szállókban, az üdülőházakban 4-13 százalékkal csökkent a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma. A kempingekben 4 százalékkal több belföldi vendég 7 százalékkal több éjszakát töltött el az előző év azonos időszakához képest. A belföldi kereslet eltolódott a magasabb minőséget képviselő szállodák irányába - jegyzi meg a KSH.
A szállodák átlagosan 49,5 százalékos szobakihasználtsággal működtek a megfigyelt időszakban, ami az elmúlt évi foglaltsághoz hasonló volt.
A szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások árindexe 4 százalékos növekedést jelzett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezen belül a vendéglátásban 4,3 százalékos, a szálláshely-szolgáltatás területén 5,5 százalékos áremelkedést mértek.
Szeptember 30-án 2.384 kereskedelmi szálláshely, ezen belül 747 szálloda és 972 panzió üzemelt az országban. A működő szállodák száma 15-tel, a panziók száma 44-gyel csökkent az előző év szeptemberéhez képest.
Az első kilenc hónapban a kereskedelmi és magánszálláshelyeken közel 10 milliárd forint értékben fizettek üdülési csekkel a vendégek. Szeptemberben a regisztrált kereskedelmi szálláshelyek 59 százaléka - ezen belül a szállodák 75 százaléka - fogadta el az üdülési csekket. (MTI Eco)


