Adóintézkedések hosszú távú hatásai
A jegybank munkatársai elsősorban arra voltak kíváncsiak, mennyire torzító a magyarországi adórendszer, s ezen hogyan változtattak az adóemelések, az új terhek bevezetése, a meglevő szabályok szigorítása. Ilyen értelemben a tanulmány csak a stabilizációs intézkedések egyik oldalára, a szükséges „költségek” nagyságára irányul, és a várható „nyereségek” elemzését nem tűzte ki célul. Utóbbira példa lehet, hogy az intézkedések egy fenntarthatóbb makropálya kialakulásának a valószínűségét növelik. A szerzők nem foglalkoztak a kiadási oldalon történő lépésekkel, a társadalmi elosztási viszonyokat érintő, valamint az igazságossági kérdésekkel sem, amelyek ugyancsak módosíthatják a jóléti veszteségek és nyereségek egyenlegét.
Az adórendszer változásai minden tekintetben növelték a magyar adórendszerben megjelenő torzításokat, ez pedig az erőforrások kevésbé hatékony felhasználását eredményezi. Mindezek a hosszabb távú növekedési kilátásokat is negatív irányba mozdítják – állapítják meg a jegybanki szakértők.
A szakirodalomban széles körben osztják azt a nézetet, hogy a különböző adófajták közül a tőkeadó jár a legnagyobb mértékű dinamikus torzítással. (Amikor az adóintézkedés a jelen és a jövő közötti döntésekre közvetlenül is kihat.) A kiigazítás egyik eleme a 4 százalékos különadó (szolidaritási adó) bevezetése, amelyet a szerzők az egyszerűség kedvéért egy 4 százalékos társaságiadó-emeléssel azonosítanak. (Valójában ez nem teljesen így van, hiszen a szolidaritási adónál az érintettek nem élhetnek azokkal az adókedvezményekkel, amelyeket a társasági adó esetében érvényesíthetnek, ennek hatásait azonban nehéz bemutatni.) A 4 százalékos emelés nem ugyanennyivel növeli a tőkeköltséget. Ennek egyik oka, hogy ha egy beruházást hitelből finanszíroznak, akkor a kamatfizetés csökkenti az adóalapot. Tompítja az adókulcsok és a tőkeköltség közötti kapcsolatot az amortizációs költség is.
A magyarországi vállalatok múltbeli mérlegadatainak vizsgálata alapján annyi látszik: ez a két hatás önmagában az adókulcsemelés háromnegyedét kompenzálja, tehát a tőkeköltség várhatóan 0,6–1,12 százalékkal nő a 4 százalékpontos társaságiadó-emelés következtében. Tizenöt éves periódusban a tőkeállomány 0,3–0,7 százalékkal lehet alacsonyabb a tehernövelés nélküli állapothoz képest (ez a GDP arányában kb. 0,5-1 százalékot tesz ki). Mindezek középtávon – 0,1-0,2 százalékponttal – mérséklik a magyar gazdaság potenciális növekedési ütemét.
Egy másik vizsgált tőke jellegű teher, a kamatadó esetében nehéz eldönteni, milyen hatással lesz a megtakarításokra és a fogyasztásra. Sőt, még ha a hazai megtakarítások csökkennének is, akkor sem egyértelmű, hogy az befolyásolja a vállalatok finanszírozási lehetőségeit, hiszen azok formája változhat. A tőke adóztatásának hatásait fékezheti, esetleg teljesen kompenzálhatja is, hogy a stabilizáció hatására csökkenhet a kamatprémium.
A tb-járulék (ami alatt a szerzők a munkavállalói egészségbiztosítási járulék növelését és a minimum-járulékalap bevezetését értik), valamint az áfa emelése azt jelenti, hogy mind a munka, mind a fogyasztás adóterhelése nő. Ez azonban nagy valószínűséggel nem veti lényegesen vissza a munkakínálatot, legfeljebb bizonyos csoportok körében. Idesorolhatók esetleg az alacsony képzettségű és jövedelmű, szociálisan viszonylag hátrányos helyzetben levők és az ún. nem elsődleges keresők, vagyis azok, akik a családban nem a legfőbb kenyérkeresők (pl. részállásban foglalkoztatott családtagok). A viszonylag rugalmatlan munkakínálat tehát a fogyasztás szintjének tartós csökkenésében mutatkozik majd meg; ez azzal is párosul, hogy átmenetileg kisebb fogyasztásnövekedési ütemre lehet számítani.
Ami a munkakeresletet illeti, mivel mindkét termelési tényező (tőke és munka) adóterhelése emelkedik, a teljes tényezőkereslet – így a munkakereslet is – várhatóan csökkenni fog. Ezt azonban kiegészíti egy helyettesítési hatás is. Ahhoz, hogy meghatározzuk az összes intézkedés teljes munkakeresleti hatását, figyelembe kell venni azt is, hogy a tőkeadók kisebb mértékben emelkednek, mint a munkát terhelők. Az utóbbi években számos jel mutat arra, hogy a magyar gazdaságban fokozatosan megváltozott a termelési technológia. Ezt nevezzük a munka tőkével való helyettesítésének. A gazdaság egyre tőkeintenzívebbé vált, és a foglalkoztatottság jóval kisebb ütemben emelkedett, mint amit a termelékenység növekedése indokolt volna. A munkakereslet csökkenése a munkakínálat kisebb mértékű mérséklődése mellett egy átmenetileg emelkedő munkanélküliséghez vezet. Hoszszabb távon az egyensúly úgy valósulhat meg, hogy a reálbéreknek a tőke árához képest csökkenniük kell. Ez pedig hosszabb távon azt is előrevetíti, hogy a reálbérek a termelékenység által indokolttól elmaradóan fognak nőni. Mindez a munkaintenzívebb ágazatok relatív helyzetének romlását is előrevetíti.
Ha a reálbérek alkalmazkodása valamilyen okból – például a munkapiac rugalmatlanságából fakadóan – nem valósulna meg, akkor viszont akár tartósan nagyobb munkanélküliség, alacsonyabb foglalkoztatottság és potenciális kibocsátás alakulhat ki.
A jelenlegi intézkedések közül a munkát közvetlenül terhelő adók emelésén van a hangsúly. Nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a közvetett adókra – főképpen az áfára – lehet érdemes elsősorban támaszkodni, hiszen azok kevésbé vetik vissza a megtakarításokat, mint a közvetlen adók. A közvetettekre hagyatkozás hosszabb távon kisebb mértékben érintené a potenciális növekedést is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.