Nehéz napok várnak a forintra, az elemzők többsége szerint hosszú időre 260 forint fölé kerülhet az euró ára. Megtörni látszik a hat hónapja tartó optimizmus, a magas hozamú devizákat – a török líra, a dél-afrikai rand mellett a forint és a zloty is idetartozik – az amerikai állampapírok növekvő hozama küldi a padlóra. Ennek nyomán szűkül a fejlődő piacok kamatelőnye, a befektetők elfordulnak a régió devizáitól. Ráadásul az amerikai kamatemelési várakozások újabb fellángolása nyomán megnőtt a dollár/euró árfolyam volatilitása, amely még inkább megingatja a fejlődő piaci befektetőket. Így könnyen elképzelhető, hogy repülőrajtot kénytelen majd venni az MNB márciustól regnáló új elnöke, aki egyre nagyobb valószínűséggel kénytelen lesz kamatemeléssel kezdeni jegybankelnöki karrierjét. A régió öszszes devizája megsínyli az amerikai hozamok emelkedését. A zloty például az elmúlt fél év legnagyobb gyengülést hozó hetét produkálta, míg az idén a világ második leggyengébb teljesítményét nyújtó cseh korona is egy százalék feletti mértékben esett az euróval szemben. Az euró forintban egy hét alatt 1,9 százalékkal lett drágább, a hét eleji 251-ről 256,79-ig drágult az eurózóna fizetőeszköze.
A teljes cikk ITT olvasható