Az infláció nyár végéig lassan, szeptembertől gyorsan csökken, az év végére 5,1-5,2 százalékra mérséklődik a májusi 8,5 százalékról - felelték az MTI által megkérdezett elemzők, akik a júniusi kamatcsökkentésben kevésbé bíznak mint korábban.
A májusi infláció mértéke és szerkezete megfelelt a várakozásoknak - közölte Nyeste Orsolya.
Az Erste Bank elemzője számolt a szolgáltatások havi 1 százalékot meghaladó áremelkedésével, mivel a KSH előre jelezte, hogy a távolsági közlekedésben, a bérletek árának emelés miatt 16 százalékos árindex várható.
Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő vezető elemzője az idényáras élelmiszerek árának havi 13 százalékos emelkedését nem tartja veszélyesnek, mivel számos alapvető termék, így az új burgonya ára már csak mérsékelten emelkedett májusban. "E termék májusi havi árindexe 6 százalék volt, tavaly májusban ugyanez 30 százalékot mutatott, miközben a zöldség árak csökkentek" - magyarázta Forián Szabó Gergely.
Májusban semmi meglepő nincs abban, ha a gyümölcsárak felszöknek, az idén például a havi index 34 százalék volt, szemben a tavalyi 90 százalékkal, júniustól aztán már lassul az áremelkedés - tette hozzá. "Hasonló tendenciát látunk, ha a 12 havi árindexeket vizsgáljuk, hiszen a burgonyánál 43 százalékos a mutató, a zöldségárak viszont kisebbek, mint tavaly, a gyümölcsöknél pedig 4 százalék alatt van az árindex" - mondta a Pioneer Alapkezelő vezető elemzője, hozzátéve, hogy a szezonalítás kissé "előrébb jött az időjárás miatt".
Az elemzők által is várt inflációs folyamatok közül Nyeste Orsolya az alapinfláció alakulására hívta fel a figyelmet. Májusban a 12 havi maginfláció 5,7 százalékra csökkent az áprilisi 5,9 százalékról, ami az infláció folyamatos lassulását jelzi - tette hozzá. Az elemzők az év végére 5,1-5,2 százalékos december/decemberi inflációt prognosztizálnak, Forián Szabó Gergely júniusra 8,4 százalékos, júliusra 8,1 százalékos 12 havi árindexet vár, szeptemberre pedig 5,2 százalékos inflációt. A júniusi kamatdöntés esélye 50 százalékos - állítja Forián Szabó Gergely, míg Nyeste Orsolya úgy véli, ha a monetáris tanács májusban több bizonyosságot kívánt szerezni a bérinflációról, akkor még júniusban sem csökkenti a kamatot, ráadásul a külső körülmények is kedvezőtlenebbek az egy hónappal ezelőttinél.
Az év végére mindkét elemző 7 százalékos kamatot vár, közülük Forián Szabó Gergely 2008 végére 3,0 százalékos inflációval számol, míg Nyeste Orsolya 3,4 százalékkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.