A legfontosabb gazdasági kutatóintézetek a Pénzügyminisztériumétól jelentősen eltérő makrogazdasági pályát rajzolnak fel erre az évre és 2008-ra. Nemrég jócskán felkavarta a kedélyeket, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaprogramban előírtnál magasabb gazdasági növekedésről beszélt egy lakossági fórumon. Utóbb a Pénzügyminisztérium cáfolta, hogy a kormányfő a tárca által készített előrejelzésekkel állt volna a közvélemény elé.
Az Index.hu információja szerint azonban a szaktárcánál már készen állnak Magyarország 2008-as és 2009-es gazdasági növekedését előrejelző számok, és a jövő évi költségvetés tervezete már ezek alapján készül. Ez persze nem igazán meglepő: a legfontosabb kutatóintézetek túlnyomó többsége már régóta hangoztatja, hogy a konvergenciaprogram makropályája nem időszerű.
A korábbi prognózisokhoz képest az idei évet érintő legnagyobb változás az exportnövekedés mértékére vonatkozik. Míg a (legutóbb decemberben frissített) konvergenciaprogram még 10,6 százalékos kivitelbővülést jósol, addig a frissebb szakértői előrejelzések átlagosan 14-15 százalékra teszik az exportnövekedést, sőt a Magyar Nemzeti Bank 18 százalékos ütemet remél decemberre. Ráadásul az idei import is alulbecsültnek tűnik, a konvergenciaprogram 8,1 százalékos behozatalnövekedési mutatója helyett 9-12 százalékot várnak a gazdasági elemzők. Ez nem a lakossági fogyasztásban vagy a beruházásoknál csapódik le, hanem feltehetően az exporttermékek magas importtartalma miatt nő majd a vártnál magasabb mértékben.
A GDP többi komponensét illetően viszont aránylag kicsi eltérés mutatkozik a szakértők között. A háztartások fogyasztása az idén 0,6–0,9 százalék közötti mértékben szorulhat vissza, a beruházások növekedésének ütemére a várakozások mediánja 2,4 százalék. Utóbbi tekintetben a GKI a leginkább optimista: 4 százalékos bővülést várnak. Ilyen magas állóeszköz-felhalmozási szint igencsak megemelné a hazai össztermék volumenét az idén és a következő években, azonban az eddigi adatok alapján kevés rá az esély. A GKI 3,2 százalékos előrejelzésével szemben a legtöbb modell csupán 2,4–2,9 százalék közötti GDP-növekedést jósol 2007-re. Ez még mindig jelentősen magasabb a PM decemberi várakozásánál, ezért az államháztartás GDP-arányos hiánya is biztosan kedvezőbb lesz az eredeti tervnél. Ráadásul a továbbra is erős forint – amelynek csak minimális mértékű gyengülését várják év végére – is segíti a kormányzatot a hiányszint alacsonyan tartásában.
Az elemzők többsége a külpiaci konjunktúra lanyhulását várja jövőre, így a költségvetés stabilizálódása ellenére is viszonylag alacsony szinten, 4-5 százalék körül alakulhat a beruházások volumenének növekedése. Már érződik a német konjunktúra lassulásának hatása Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. vezetőelemzője szerint, így a feldolgozóipari beruházások bővülése – bár továbbra is központi szerepet játszik – várhatóan nem marad a korábbi szinten. Az újonnan kiadott építési engedélyek magas száma viszont azt jelzi: év végére beindulhat az építőipar, amely jövőre már jelentősen hozzájárulhat a beruházásokhoz.
A magasabb beruházási szint jól magyarázza, hogy az importnövekedés miért maradhat 8-10 százalék körül, miközben a kivitel bővülése akár 10-11 százalékra sülylyedhet. Az éves infláció 3,5 százalék közelébe mérséklődhet, így jövőre érzékelhető reálbér-növekedésre számíthatunk. Samu János, a Concorde Értékpapír Rt. szakértője szerint a lakosság sikeres jövedelemsimítással reagált az egyensúlyjavító program által gerjesztett fiskális sokkra, így az idén a reáljövedelmek mérséklődésénél kevésbé csökken a lakossági kiadások volumene, 2008-ban pedig már bővülhet a háztartások fogyasztása. A jövő évi gazdasági növekedés valószínűleg 3–3,3 százalék közé esik majd, ez megint magasabb a kormány – és a jegybank – előrejelzéseinél. Persze immár hagyománnyá váltak a Pénzügyminisztérium óvatoskodó becslései, ezért semmi meglepő nem lenne abban, ha a konvergenciaprogram idei és jövő évi makrogazdasági célszámait túlteljesítené az ország. A szaktárca várhatóan szeptemberben frissíti prognózisát, az idei második negyedéves GDP részletes adatainak nyilvánosságra hozatalakor. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.