BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatos magyar optimizmus

A nehezebb körülmények közepette is sikeresek a magyarországi német vállalatok – röviden így összegezhetők a német–magyar kamara konjunktúrafelmérésének eredményei. Továbbra is elsősorban a munkaerővel kapcsolatos feltételek teszik vonzóvá az itteni terepet a német befektetők számára.

Négyből három magyar székhelyű német vállalat ma is Magyarországon fektetne be, tehát összességében elégedett az itteni tevékenységével, és hosszabb távra tervez. Ez az érték az elmúlt években ugyan csökkent, ez viszont a kamara szerint korántsem utal a külföldi befektetők említésre méltó elvándorlási szándékára. A magyar gazdaság rövid távú fejlődéséről kedvezőtlenebb ítéletet alkottak a válaszolók: a cégek mintegy fele számít az ország gazdasági helyzetének rosszabbodására az idén, s csupán 14 százalékuk vár javulást.

A német vállalatok a nehezebb gazdasági helyzet ellenére továbbra is erőteljes beruházási tevékenységet folytatnak. Az idén is – csakúgy, mint az elmúlt években – négyből három német cég növeli vagy szinten tartja befektetéseit. A vállalatok 41 százaléka 2007-ben több munkavállalót kíván foglalkoztatni, csak 12 százalékuk tervez létszámleépítést, ez 2001 óta a legjobb arány.

Másként értékelik a jelent és a jövőt az exportra termelő, illetve a hazai piac kiszolgálására vállalkozó cégek, bár tevékenységüket egyaránt hátrányosan érintik a magas élőmunkaterhek, illetve a kiterjedt feketegazdaság – mondta lapunknak Ungvárszki Ágnes, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közgazdasági igazgatója. Előbbiek gazdálkodásához rendkívül kellemes környezetet teremt az élénk külső konjunktúra. Optimizmusukat beárnyékolja azonban a forint árfolyamának alakulása. A hazai piacra termelők jóval nehezebb helyzetben vannak és ezért pesszimistábbak is.

Az MGYOSZ nem kapott a beruházások visszafogására utaló jelzéseket, s nagy arányú elbocsátások sem várhatók. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy naponta más információkat kapnak az adórendszer várható változtatásáról. Egy komoly vállalat ilyenkor már a jövő évi terveit készíti, az ilyen bizonytalanságok, lebegtetések, nem tesznek jót a vállalati hangulatnak – jegyezte meg Ungvárszki Ágnes.

Az Ecostat a legnagyobb magyarországi vállalkozások körében erősödő optimizmust mért: a top 100 konjunktúraindex júniusban 58 százalékot mutatott, ez négy százalékponttal magasabb a májusi értéknél. A felmérés arra utal, hogy a hazai nagy cégek gazdasági várakozásait fokozatosan erősödő derűlátás jellemzi. Mintegy 60 százalékuk kedvezően nyilatkozott a makrogazdaság lehetőségeiről. Saját gazdálkodásuk feltételeit és második félévi lehetőségeit a megkérdezettek 40 százaléka javulónak, 37 százalékuk változatlannak ítélte. VG

Ágazati eltérések

A GKI júniusi felmérése szerint az üzleti szektoron belül igencsak eltérően alakulnak az egyes ágazatok várakozásai.

Az ipari bizalmi index rég nem látott magasságokba emelkedett, miközben az építőiparban és a kereskedelemben visszaesett a mutató.

Az ipari bizalmi index rég nem látott magasságokba emelkedett, miközben az építőiparban és a kereskedelemben visszaesett a mutató.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.