BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzügyi lökhárító a francia cégeknek

Védelem. A francia miniszterelnök egyeztetésre hívja az ottani bankok képviselőit, hogy együtt dolgozzanak ki valamiféle védelmi mechanizmust, amelylyel meg lehet óvni az ország kis- és közepes vállalatait a kibontakozó nemzetközi pénzügyi válság hatásaitól. Az adott gazdálkodói szegmenst a párizsi kormány emellett a kutatás-fejlesztési kiadások száz százalékára rúgó adókedvezménnyel is támogatná.

Mint Fillon a Le Monde-nak adott interjúban elmondta, a jövő héten ül tárgyalóasztalhoz a bankok képviselőivel. A kormány a tanácskozáson megkéri a pénzintézeteket, hogy a nemzetközi pénzügyi válság nyomán foganatosított hitelkorlátozó intézkedésektől kíméljék meg a kisvállalatokat, és különösképpen tekintsenek el a kamatok drágításától az adott körben. A francia kkv-szegmens – mint a Le Figaro rámutat – különösen sebezhetővé vált az utóbbi időben; ez részint abban mutatkozik meg, hogy a világpiacon korántsem olyan versenyképesek, mint német versenytársaik, a gyengébb exportteljesítményüknek pedig jelentős szerepe van a hatalmas francia külkereskedelmi deficit létrejöttében. A kis- és közepes vállalatok ráadásul március óta lényegében befagyasztották a beruházásaikat.

A szegmens tevékenységének fellendítéséhez a kormány a kutatás-fejlesztési költségek 100 százalékára növelné az adóból leírható hányad nagyságát, és az elszámolást is jelentősen egyszerűsítené, illetve enyhítené a kedvezmények felhasználását kísérő, korábbi adóhatósági ellenőrzések miatti félelmeket. A szabadalmi kérelmeket benyújtó cégek pedig a bejelentés költségeinek felére kapnának kedvezményt. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.