Bejelentette a Ryanair legendás vezérigazgatója, mikor távozik a fapados légitársaság éléről: ez lesz az utódja legnehezebb feladata
A vezető politikusokat évi több mint egymillió fonttal kellene megfizetni – állítja Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója –, hogy megoldják „a politikában tapasztalható tehetség alapvető problémáját”.
„Szerintem sokkal jobban kellene megjutalmaznunk a politikusainkat, de ezt kimondani politikai öngyilkosság lenne” – mondta O’Leary a Financial Timesnak adott interjúban.
Ha valaki miniszterelnök vagy kabinetminiszter, évi egymillió fontot kellene keresnie.
Szingapúr gyakorlatát – ahol magas béreket fizetnek a közszféra vezetőinek – „nagyon érdekesnek” nevezte.
„Egy fillért sem költök hirdetésre”
Három évtizedes vezetése alatt a Ryanair Európa legnagyobb és egyik legnyereségesebb légitársaságává vált.
O’Leary hajlama arra, hogy sokféle témában hangzatos, címlapra kívánkozó kijelentéseket tegyen, szintén része volt a növekedési történetnek.
„Rengeteg mindent megúszok – mondta a brit lapnak –, no nem azért, mert konfrontatív vagy bántó akarok lenni, hanem mert elképesztő mennyiségű ingyenreklámot generál. Egy fillért sem költök hirdetésre.”
- A Ryanair tavaly 4 millió eurót költött értékesítésre és marketingre – derül ki a cég befektetői prezentációjából.
- Riválisa, az EasyJet 24 millió eurót,
- az Air France–KLM pedig 45 millió eurót költött ilyen célokra.
A politikusok csipkelődő bírálata régóta O’Leary kedvelt időtöltése.
- Az Európai Bizottság elnökét „Ursula Von-Delayed Again”-nek nevezte,
- Boris Johnsonról azt mondta, hogy „akkor sem ismerné fel az igazságot, ha az felugrana, és megharapná”,
- a jelenlegi brit kormány számos tagját pedig idiótának titulálta.
- Nigel Farage-nak szerinte „börtönben lenne a helye” (a Brexit miatt),
- Rishi Sunakról kijelentette:
Valószínűleg elég kompetens volt, de még maga a jóisten sem tudta volna rendbe tenni a torykat.
Ami a politikusok hozzáértését illeti, O’Learynek határozott elképzelése van arról is, hogyan kellene egy országot vezetni. „Úgy irányítanám, mint a Ryanairt: kivágnám belőle a baromságot… brutálisan megvágnám a segélyeket. Menjenek, és szerezzenek munkát. Vannak emberek, akik tényleg nem tudnak dolgozni? Igen, de az ő segélyüket is megvágnám.”
A Ryanair-modell: vágni, vágni, vágni
Ez a „vágni, majd újra vágni” megközelítés működött a Ryanairnél. A cég sok figyelemfelkeltő akciója –
például a 2009-es javaslat, hogy fizetőssé tegyék a fedélzeti WC használatát
– inkább a hatékonyságról szólt, mintsem a pénzbehajtásról.
A hírhedt, végül a légügyi szabályozás miatt elkaszált WC-ötlet mögötti logika az volt, hogy az utasokat arra ösztönözzék: felszállás előtt használják a mosdót, így csökkentve a repülőgép súlyát és a Ryanair számára létfontosságú üzemanyagköltséget. Továbbá a mosdók helyére is lehetett volna üléseket tenni, javítva ezzel a járatok hatékonyságát.
Ha meg tudnék szabadulni mindenki poggyászától, sokkal jobb légitársaságom lenne
– mondta O’Leary. A díjak bevezetése után a feladott poggyászt használó utasok aránya 80 százalékról 20 százalékra esett vissza, ami felgyorsította a kirakodást, és lehetővé tette, hogy a gépek 25 percen belül újrainduljanak. O’Leary magát „a dekarbonizáció megszállottjának” nevezte, de csak a költségcsökkentés miatt:
A bennem élő könyvelő miatt csinálom, nem azért, mert valami szandálos környezetvédő lennék.
A hatékonyság iránti fókusz áll az automata poggyászfeladó kioszkok használata mögött is. „A legjobb bennük az, hogy nem lehet velük vitatkozni” – mondta.
Nem tudod azt mondani egy kioszknak, hogy reggel a konyhában még könnyebb volt a bőröndöd. Fizetned kell.
A légitársaság nem gyűlöli az utasait – hangsúlyozta –, vagy legalábbis nem mindig.
Ha nem tartod be a szabályainkat, akkor gyűlölünk és megkínzunk. Ha betartod őket, akkor szeretünk.
O’Leary és Trump: 50 perc a semmiről?
A hagyományos udvariassági formulák elutasítása egészen Donald Trumpig is elért, aki O’Leary szerint 2016-ban személyesen hívta fel. „A Ryanair… nagyszerű légitársaság… bla-bla-bla” – idézte fel O’Leary, miközben úgy tett, mintha kinyújtott karral tartaná a telefont. „Ötven perccel később még mindig beszélt, és az volt a lényeg, hogy több járatot akart Prestwickbe és Shannonbe, hogy az emberek az ő golfpályáira repülhessenek. Felajánlotta, hogy megszállhatok a szállodájában” – tette hozzá. „Elment?” – kérdezték tőle. „A francba, dehogy is, nem az én világom” – válaszolta röviden.
A káromkodás mindig is O’Leary kommunikációs stílusának része volt,
és különösen felerősödik kényes témáknál, például a 2028-as szerződésével járó jövedelme kapcsán. „Alá fogom írni a szerződést, ha a ki@szott fizetésemről meg tudunk egyezni. De nem tűröm az ESG-s baromságokat a ki@szott vezérigazgatói fizetésről. Húzzanak el a francba.”
Továbbra sincs szó transzatlanti járatokról
Ez lesz O’Leary utolsó szerződése a Ryanairnél. Bár az FT-nek azt mondta, „öt-tíz éven belül” visszavonul, a következő évtized üzleti tervét már felvázolta.
- 2030-ra az egy utasra jutó nettó nyereséget 12–14 euróra akarják növelni a jelenlegi körülbelül 11 euróról.
- 2035-re 800 repülőgéppel továbbra is Európában és Észak-Afrika felső peremén repülnének.
- Kerülnék az Öböl-államokat – „mindig ki vagy szolgáltatva egy herceg hangulatváltozásának” – és Észak-Amerikát.
A transzatlanti útvonalak nem illenek a modellbe: ott az üzleti osztály finanszírozza a turistaosztályt, a fordulóidő több órát vesz igénybe, a hosszabb távok pedig korlátozzák a napi kihasználtságot.
„Négy-öt órában vagyunk korlátozva, és ezzel teljesen elégedett vagyok” – mondta.
Európában van egy „logikus plafon” a Ryanair növekedése előtt, de O’Leary szerint ez 2040-re a várt évi 400 millió utas fölött van, a növekvő jövedelmek és szabadidő „megállíthatatlan trendjei” miatt.
Az eredeti minta mára „kövér, buta és ostoba” lett
A cégnél betöltött szerepét már most leszűkítette a repülőgép-vásárlási tárgyalásokra, a készpénztermelésre és a mérlegfegyelemre. A cég az Airbusszal tárgyal új gépekről a Lauda számára.
Maga a Ryanair kizárólag Boeing 737-eseket üzemeltet, így minden személyzet és pilóta bármely járaton dolgozhat.
„Ha 2034 előtt nem tudok rendelni, kivesszük az Airbust, és 737-eseket teszünk a helyükre [a Laudánál], de alapvetően szeretnék Airbus-üzemeltetést a csoporton belül” – mondta. A duopólium mindkét szereplőjének használata ugyanis lehetőséget adna arra, hogy egy visszaesés idején „mindkettőt egyformán megszorítsuk”.
Utódja számára a legnehezebb feladat a „mániákus költségfókusz” fenntartása lesz. Az eredeti működési mintaként szolgáló Southwest Airlines mára „kövér, buta és ostoba” lett – mondta O’Leary. A Ryanair túlélése azon múlik, hogy elkerülje ezt a sorsot: „Ha ez olyan rohadt könnyű lenne, bármelyik hülye meg tudná csinálni helyettem” – mondta Michael O’Leary.
