BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beruházáscsökkenés, csődeljárás, agrárkrízis – Szakmai vezetők a költségvetésről

Az Iposz elnöke elsősorban a beruházások csökkenésétől tart, míg az OKSZ főtitkára a feketegazdaság felszámolását sürgeti.  A MOSZ főtitkárát a késlekedő agrártámogatások aggasztják - írja a Piac és Profit

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke úgy véli, a vidéken élő és dolgozó iparosok számára megfelelőbb támogatási formák kidolgozására lenne szükség, hiszen az egyre nehezebb körülmények hatására idén 70 ezer vállalkozás szűnt meg, és 30 ezer ellen indult csődeljárás.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György sem optimistább a jövőt illetően, hiszen – mint mondta – jelentős visszaesés tapasztalható az iparcikkek kereskedelme terén, ennek ellenére az OKSZ nem a fogyasztói árakkal kapcsolatban vár beavatkozást a kormánytól. Vámos szerint a megoldás a feketekereskedelem arányának lecsökkentése, és az ázsiai piacok megfékezése jelentené. Vámos György szerint nem jelentene megoldást az európai mércével mérten is magas, 20 százalékos áfa emelése.

Egyetért a feketegazdaság elleni harc szükségességével a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége is, Horváth Gábor főtitkár a mezei munkák fokozottabb ellenőrzését tartja fontosnak. A MOSZ sikerként könyvelheti, hogy az általa kidolgozott, a kedvezményrendszerre vonatkozó javaslatokat befogadta a pénzügyi tárca.

A szervezet ugyanakkor a tisztességesen adózó, az időjárás miatt kárt szenvedő gazdák megfelelő kártalanításáért harcol, és az uniós támogatások gyorsabb, és hatékonyabb kifizetése mellett teszi le a voksát. A főtitkár kifejezte reményét, hogy a kormány a koppenhágai szerződésben rögzített kötelezettségeinek eleget téve kiegészíti az uniótól kapott támogatásokat az összeg 30 százalékával, ez ugyanis eddig nem történt meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.