Egy európai összevetés eredményei

Rövid távon az infláció és még inkább a rövid lejáratú kamatok befolyásolják a lakosság készpénztartási szokásait, az infláció mérséklődésével – a készpénztartás áldozati költségeinek csökkenése miatt – megnőhet a készpénztartás hajlandósága. Hosszabb távon a technológiai fejlődés, az alternatív fizetési eszközök terjedése, a pénzügyi közvetítő rendszer fejlődése és a kapcsolódó szolgáltatások körének bővülése, valamint a szürke- és a feketegazdaság visszaszorítása mérséklően hat a készpénzigényre. Ezt az általánosan levonható tanulságot lehet leszűrni abból az elemzésből, amely Magyarország, 9 euróövezeti, 9 egyéb uniós és két EFTA-ország adatainak összevetésével készült. Az is kiderült, hogy – a várakozásokkal ellentétben – még a fejlett országokban is folyamatosan nő a forgalomban lévő készpénz értéke. Tény az is, hogy a reál GDP alakulásától függően változik a gazdasági szereplők közötti forgalom, amelynek egy meghatározott részében a készpénz a fő elszámolási eszköz. A készpénz a legszorosabban a magánfogyasztást és a kiskereskedelmi forgalom alakulását követi.

Számos érdekes részletre is fény derült az összehasonlító vizsgálatok során. Az egyik részvizsgálat például a folyó áras GDP és a forgalomban lévő készpénz értékének változását vette górcső alá az EU-n belül. Kiderült: a forgalomban lévő készpénz értéke minden vizsgált régióban/országban nőtt, sőt az elmúlt három-négy évben – Svéd- és Magyarország kivételével – folyamatosan nagyobb mértékben, mint a folyó áras GDP.

Az eurókészpénz rendkívül gyors növekedési ütemének okait is megvizsgáltuk. Az egyik az euró növekvő nemzetközi szerepe: 2006 végén a forgalomban lévő bankjegyek értékének – becslések szerint – már 10-16 százalékát az euróövezeten kívül használják. Egy másik ok, hogy a 2002-ben lezajlott készpénzcsere miatt még folyik az eurókészpénzben tartott megtakarítások növekedése. Összességében azonban a forgalomban lévő euróbankjegyek értéke évről évre csökkenő ütemben nő (az elmúlt három évben 15, 12,8, illetve 11,2 százalékkal). Érdekesség, hogy mindeközben Magyarországon a forgalomban lévő készpénz értéke 2005 végén 18,1, míg 2006 végén 14,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A forgalomban lévő készpénz GDP-hez viszonyított aránya 2005-ben az euróövezet egészében 7,3 százalék volt. A vizsgált 21 ország közül a legalacsonyabb készpénz/GDP arányt Norvégia (2,5 százalék) és Nagy-Britannia (3,2 százalék), míg a legmagasabbat Bulgária (15,3 százalék), Csehország (10 százalék) és Svájc (9,4 százalék) mutatja. Magyarország a 2006. évi 8,3 százalékkal a középmezőnyben van.

A vizsgált országokban – a forintcímletekhez hasonlóan – jellemzően 7 bankjegycímlet van forgalomban. A forgalomban lévő bankjegyek átlagos címletértéke 55,4 euró volt az euróövezetben, ennél – a vizsgált országok közül – csak Dániában, Norvégiában és Svájcban volt magasabb érték. A magyarországi 26,1 eurós átlagérték azonos a nagy-britanniai adattal. A vizsgált országokban 4–9 érmecímlet van forgalomban, a magyar adat ismét ezen tartomány közepében van. Az átlagos érmecímlet értéke 3–26 eurócent között van az érintett országokban, az átlagos magyar 4 centes érték Románia után a második legkisebb.

Az egy lakosra jutó éves öszszes kártyahasználat-gyakoriságot tekintve 3–212 alkalom, míg értékét tekintve 400–13 000 euró között alakult a vizsgált országokban. A kártyahasználatot tekintve Magyarország a készpénzkímélő eszközöket ritkábban használó országok csoportjába tartozik (Ausztriával, Német-, Olasz-, Spanyol-, Cseh-, Lengyelországgal, Szlovákiával, Bulgáriával, Romániával és Ciprussal együtt). Ezen a csoporton belül Magyarország az egy lakosra vetített évi 22,8 alkalommal a középmezőnyben, az egy lakosra vetített évi összesen 2350 euróval pedig az élmezőnyben foglal helyet, megelőzve tehát nemcsak a legtöbb volt szocialista országot, hanem a kártyahasználat gyakoriságát illetően Olaszországot, a kártyahasználat értékét tekintve Német- és Spanyolországot is.

Az egymillió lakosra jutó ATM-ek száma 201 és 1308, míg az egymillió lakosra jutó POS terminálok száma 321 és 31 ezer között volt a vizsgált országokban. Jellemzően a bankkártyát gyakrabban használó országokban van több ATM és különösen több POS terminál, de meglepő módon a bankkártyát gyakrabban használó Finnországban mind az ATM-ek, mind a POS terminálok száma alacsony, míg a bankkártyát ritkábban használó Spanyolországban van a legtöbb ATM és POS terminál (a spanyolt az idegenforgalom magyarázza). Magyarország a 378 ATM-mel és a 3350 kereskedői POS terminállal – az említett Finnország mellett – néhány volt szocialista országnál van kedvezőbb helyzetben. A hazai ATM-ellátottságot némileg javítja, hogy a bank- és a postafiókokon nyitvatartási idejük alatt készpénzfelvételi lehetőséget biztosító POS terminálok is működnek.

Magyarországon a hazai kibocsátású kártyákkal többségében készpénzt vesznek fel (a műveletek számát tekintve 53, értékét tekintve 85 százalékban), míg a külföldi kibocsátású kártyákkal Magyarországon többségében árut vagy szolgáltatást vásárolnak (a műveletek számát tekintve 66, értékét tekintve 52 százalékban). Az üzemanyagkártyákkal történő forgalom minimális.

Évről évre nő a bank- és az üzemanyag-kereskedői kártyákkal Magyarországon lebonyolított forgalom. Azzal a két feltételezéssel élve, hogy Magyarországon mindazok, akik az említett kártyákkal fizetnek, vásárlásaikat a kiskereskedelemben és a kereskedelmi vendéglátóhelyeken bonyolítják le, és mindenki más, aki nem ilyen kártyákkal fizet, készpénzért vásárol, durva képet nyerhetünk arra nézve, hogy a vásárlásokat milyen arányban bonyolítják kártyával és készpénzzel.

A szerző az MNB emisszió-szervezési szakértője

A jelen évtized elejéig a készpénzes fizetés aránya meghaladta az 50 százalékot. A kártyás fizetés aránya az 1990. évi 10 százalék körüli értékről a kezdeti lassú emelkedést követően 1999-ben – az akkor 34 százalékos szintről – kezdett dinamikusan növekedni, és 2004-ben elérte a 63 százalékot.

A Magyarországon 2006-ban megfigyelhető 16 százalékos arányt Svédország az 1990-es évtized első felében mutatta fel.

A kártyás fizetések terén a két ország között mutatkozó eltérést alapvetően a POS terminálok és a bankkártyák elterjedésbeli különbségei magyarázza.

A jelen évtized elejéig a készpénzes fizetés aránya meghaladta az 50 százalékot. A kártyás fizetés aránya az 1990. évi 10 százalék körüli értékről a kezdeti lassú emelkedést követően 1999-ben – az akkor 34 százalékos szintről – kezdett dinamikusan növekedni, és 2004-ben elérte a 63 százalékot.

A Magyarországon 2006-ban megfigyelhető 16 százalékos arányt Svédország az 1990-es évtized első felében mutatta fel.

A kártyás fizetések terén a két ország között mutatkozó eltérést alapvetően a POS terminálok és a bankkártyák elterjedésbeli különbségei magyarázza. Magyarországon Forrás: MNB

A középmezőnybe tartozunk a GDP-arányos készpénzmennyiséget tekintve

Ez az arány az átlagosnál lassabban nő

Az átlagos érmecímlet értéke igen alacsony

A készpénzkímélő eszközök alkalmazása átlagon aluli, de hasonló a lengyelhez, a csehhez és a szlovákhoz

Alacsony az ATM-ek és különösen a POS terminálok száma

A készpénzigény csökkentésében nagy szerepe lehet a pénzügyi kultúra fejlesztésének és a feketegazdaság visszaszorításának Készpénzhasználat Forrás: MNB

1. Szerepe

A legelterjedtebb fizetőeszköz a világon

A vásárlások túlnyomó részét így bonyolítják

A kisebb értékű fizetéseknél a készpénz a társadalmilag legelőnyösebb fizetési forma (például Belgiumban és Hollandiában 10-12 euró ez az értékhatár)

2. Érvek mellette

Általános elfogadottság

Egyszerűség

Anonimitás

Azonnali kiegyenlítést biztosít

A vásárlók számára könnyen kontrollálhatóvá teszi a költést

Csökkenti a túlköltekezés veszélyét

3. Érvek ellene

Bizonyos értékhatár felett részben adminisztratív, részben gyakorlati szempontokból háttérbe szorul-->