BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar kutya Koreába - Pecsenyének?

Magyar kiskutyákat szállítanak Koreába, nem épp kiállítási céllal – idézi a 168 óra a Fehérkereszt Állatvédő Liga jelentését. Közleményükben azt is állították: élelmes kereskedők fuvarozzák Nyugatra a párhetes kölyköket, amelyekből pecsenyekutya lesz a Távol-Keleten.

„Az első kínos visszajelzés 2003-ban érkezett. Az olasz-osztrák, majd a francia-beléga határon fogtak el nagyobb magyar szállítmányt a vámosok.  A figyelem a vámszervek statisztikájára irányult. Eszerint Magyarországról évente huszonhétezer ebet szállítottak külföldre. Kicsit sok. Amióta csatlakoztunk az unióhoz, becsülni sem lehet, mennyi kutyát exportálnak a magyarok.” – állítja Szilágyi István, a Fehérkereszt kuratóriumának tagja.

Egy kölyök ára harminc-ötvenezer forint. Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban ez már százhúsz-százötven. A bizniszhez beavatott állatorvos asszisztál: ő adja az úti okmányokat. Díja szabadáras, egy-egy passzus nyolc-tízezer. „Megéri, hogy kiállít egy kosárnyi ebútlevelet anélkül, hogy a kölyök korát, fajtáját, állapotát ismerné, látta volna őket.” - teszi hozzá Szilágyi.

„Magyarországon az útlevélen kívül a regisztrációs rendszert is bevezették, a belső kontroll precíz. Az pedig nagyvárosi legenda, hogy étkezési céllal vinnék ki a kutyákat.” – állítja dr. Pintér Zsolt, a Magyar Állatorvosi Kamara főtitkára. Ő úgy véli, évente néhány tízezer ebet visznek külföldre. „Nem örülök, hogy a kutyaexportot áztatják” A főtitikár szerint külföldön a saját tenyésztők védelmében a legkisebb hibát is felnagyítják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.