BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabadság helyett több pénz

Rugalmasság. Pénzen is megválthatja a munkáltató a fizetett szabadság kiadását. Ezt is tartalmazza többek között az a francia államfő kezdeményezésére született törvényjavaslat, amelyet a napokban mutattak be Párizsban. Mint ismert, Magyarországon éppen ellentétes a változtatás: jövő januártól már nem lehet bérben kifizetni a ki nem vett szabadságot.
Franciaországban a pénzbeli megváltás lehetősége annak a kezdeményezésnek a része, amelynek révén Nicolas Sarkozy köztársasági elnök az állampolgárok vásárlóerejének emelésével próbálja felpörgetni a gazdasági növekedést. Egy további jogszabály-módosítás lehetővé tenné, hogy az adókedvezményekkel támogatott, munkavállalói előtakarékossági számlákon felhalmozott tételekből 10 ezer eurónyi összeget lehessen felvenni 2008 első hat hónapjában. A kisvállalatoknál módot adnának egyszeri, adómentes prémium kifizetésére is.
Kiterjesztenék a dupla bér ellenében végezhető vasárnapi munka lehetőségét, a közalkalmazottaknak pedig a túlóra után ugyanolyan összegű kiegészítés járna, mint a magánszektorban. Hasonló célt szolgál az a pont, amely a jövőben az egyhavi díj mértékére csökkentené a lakásbérletekhez letétbe helyezendő összeg nagyságát, a lakbéreket pedig nem az építőipari költségek emelkedése szerint, hanem a fogyasztói árindex alapján lehetne emelni. Fokozatosan áttérnek arra, hogy minden két nyugdíjba vonuló közalkalmazottból csak egyet pótolnak új dolgozó felvételével, ennek fejében emelnék a megmaradók javadalmazását. VG



Egyeztetnek

A kormány átfogó „szociális agendát” is kidolgozott a 2008-as esztendőre. Erről az államfőnél lesz egyeztetés a hét közepén, a szakszervezetek és a munkaadók részvételével.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.