Megtörtént: Magyarország utolérte Ausztriát, mától hivatalosan is kimondták – ezért már kár átmenni az osztrákokhoz
Magyarország utolérte Ausztriát 2026-ra az autópályák lakosságarányos számát és a négysávos utak volumenét tekintve – jelentette be Lázár János a Közlekedésinfón Budapesten.

Tehát, aki a gyors és minőségi közúti közlekedésért választaná Ausztriát, már ne tegye, ez Magyarországon ugyanúgy adott.
A miniszter közlése szerint ma már mintegy 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre Magyarországon, ami regionális összevetésben is jelentős előrelépést jelent.
A fejlesztések ugyanakkor nem állnak meg. Jelenleg 60 milliárd forint értékben zajlik autópályák és autóutak tervezése, összesen 4600 milliárd forintnyi beruházási volumenre. A miniszter hangsúlyozta: ilyen mértékű tervezői megbízásra korábban még nem volt példa, ami azt jelzi, hogy a következő években is intenzív útfejlesztési időszak várható.
A közúti infrastruktúra mellett a vasúthálózat állapota is fókuszba került.
A mintegy 8500 kilométeres magyar vasúthálózatból körülbelül 3000 kilométer szorul felújításra,
ebből 1000 kilométer korszerűsítése már elindulhat az Európai Beruházási Bank bevonásával. Magyarország 1 milliárd euró, 4 százalék alatti kamatozású hitelt kap, amelyet ugyanekkora hazai forrással egészítenek ki, lehetővé téve nyolc nagy vasúti beruházás megkezdését.
A közlekedési rendszer egészét érintő fejlesztések célja a miniszter szerint az, hogy az országon belüli mobilitás kiszámíthatóbbá és gyorsabbá váljon, miközben a közlekedési költségek mérséklődnek. Ennek részeként december közepétől 966 településen javult a szolgáltatás, és minden magyar állampolgár számára garantált lett a járási, illetve megyei központok elérése.
Lázár János: közel 100 motorvonatot vásárolt a kormány Svájcból
Összesen 60 újszerű mozdonyt béreltek ki eddig, ami segítette a MÁV menetrendszerűségének javulását, ezenfelül 100 vasúti kocsit felújítottak. Emellett 54 HÉV-jármű beszerzésére kiírták a tendert, a szentendrei vonalat teljesen felújítják. „Azzal számolunk, hogy tíz éven belül 200 ezer férőhelyre lesz szükség” – mondta a miniszter, és bejelentette:
december 31-én 90 motorvonatot vásároltak Svájcból, a szállításukat jövő év elején megkezdi a Stadler, amely tizenöt éves üzemeltetést vállal.
Elsősorban a vidéki térségekbe, Debrecen és Nyíregyháza mellé szánják őket, ezenfelül azt tervezik, hogy száz új motorvonatot vásárolnak Kínából. Ezek tíz-tizenöt évesek, mintegy húsz évig használhatják őket a magyar utasok.


