Az utóbbi hetek pénzpiaci turbulenciái nyomán számos elemző megkongatta a recessziós vészharangot, azonban ezek elsősorban az USA-ra vonatkoznak. A hazai gazdasági folyamatokat viszonylag egységesen látják, sőt, ami még soha nem fordult elő: valamennyi, az idei államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzés egybeesik a Pénzügyminisztérium ez évi tervével. A többi makrogazdasági mutató tekintetében a kutatóintézetek és a piaci elemzők csak abban biztosak, hogy a tavalyinál minden szempontból jobb év jöhet. Magasabb növekedéssel, kisebb inflációval és tovább javuló egyensúlyi mutatókkal számolnak, de a pontos mértékeket illetően erősen különböznek a vélemények.
A GDP növekedését a legtöbben 2,5 százalék körül várják, a GKI-t kivéve, ahol ennél egy százalékponttal nagyobb bővülést várnak. 2007-ről sincs még éves adat, de az első kilenc hónap és az év végi várakozások alapján valamivel 1,5 százalék feletti lehet az éves bővülés. A javulásban valamennyi szereplő a bázishatást emelte ki fő tényezőként, a költségvetési megszorítások hatásának kifutása önmagában is növekedési többletet jelent.
A termelési oldalon a mezőgazdaság és az építőipar tavalyi visszaesése után emelkedést prognosztizálnak a szakértők. Abban megoszlanak a vélemények, hogy a közösségi szolgáltatások volumene milyen irányban mozdul el, de a 2007-es, jelentős visszaesés megismétlődését senki sem tartja valószínűnek. A tavalyi legfontosabb húzóágazat, az ipar enyhe lassulása elkerülhetetlennek látszik, amit az európai konjunktúra ez évre várt lassulása nyomán mérsékeltebb exportnövekedés okoz. Abban egyetértenek az előrejelzők, hogy a kedvezőtlen külső hatást a belföldi kereslet fogja kompenzálni, de hogy reálértéken csak stagnálás vagy lassú növekedés is elképzelhető-e, arról már megoszlanak a vélemények. Ami biztosnak tűnik, hogy az Európai Uniótól kapott transzferek mértéke jelentősen növekedni fog, ez jótékony hatással lehet a hazai beruházási kedvre is.
Az árak tavalyi emelkedése jelentősen meghaladta az előzetes várakozásokat; emögött főként a második fél évben kibontakozó világpiaci folyamatok, a mezőgazdasági árrobbanás és a kőolaj árrekordja állt, és ugyanezek a folyamatok okozzák az idei első fél évvel kapcsolatos bizonytalanságot is. Az 5 százalék körüli éves várakozások azt tükrözik, hogy a prognózisok még mindig az ársokk lecsengésével számolnak az év második felére, igaz, a korábbi alacsony mezőgazdasági árszint már senki szerint nem tér vissza.
Miután a tavalyi fiskális megszorítások az előzetes terveknél is nagyobb javulást hoztak az államháztartási hiányban, a PM 2008-as terveiben már senki sem kételkedik, a piac prognózisa is a GDP 4 százalékának megfelelő hiányt valószínűsít. Ez azt jelzi, hogy enyhül a kormány iránti nagyfokú bizalmatlanság, másrészt viszont a költségvetési tervezés is reálisabb alapokon nyugszik jelenleg, mint az ezt megelőző években.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.