BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén már elérhető a cél

Mivel az államháztartási deficit tavaly a felére csökkent – 2006 első negyedévéhez képest –, a hiány már az idén három százalék alá szorítható – vélekedett a Republikon Intézet Nyitott szemmel a közteherviselésről című konferenciáján Csillag István egykori gazdasági miniszter, az Eximbank és a Mehib elnöke. A 2006 nyarán elindított kiigazítás után az idén kezdetét veheti a növekedés, igaz, ehhez három területen is reformra van szükség. Ezek a közpénzügyi felelősség, az egészségügy finanszírozása, a közteherviselés. Csillag szerint 2011-re teljesíthetők az eurócsatlakozás feltételei, ám ehhez az idén dönteni kellene az euróbevezetés céldátumáról.

Azért lát esélyt a három százalék alatti deficit elérésére már az idén, mert számos tavalyi egyszeri kiadási tétel nem szerepel a 2008-as büdzsében – ezek összértéke 375 milliárd forint –, és további 175 milliárd körüli megtakarítás valósítható meg a 2008-as és a 2009-es költségvetésben is. Csillag 20 százalékos, kvázi egykulcsos adót és egy világos, semleges, egyszerű adószisztémát javasolt. Az áfán túl 20 százalék lenne a nyereségadó és a személyi jövedelemadó, igaz, utóbbinál évi 2,5 millió forintos jövedelem felett már 30 százalékos kulcs lépne életbe. Ugyanakkor évi félmillió forintos jövedelemig Csillag nullaszázalékos szja-t javasol, s azt, hogy a kisvállalkozások a jövőben is adózhassanak a 10 százalékos, kedvezményes kulccsal. Az iparűzési adó kettőről 1,3 százalékra csökkenne.

Miközben a bevételek tavaly a tervek felett alakultak, a kiadások jelentős csökkentésére nem került sor – hívták fel többen is a figyelmet. Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója az állami kiadások áttekintését szorgalmazta, és arról beszélt: tavaly közel 250 milliárd forintot költöttek el soron kívül a büdzséből. Ekkora összeg már egy két-három százalékpontos áfacsökkentés hatásának felel meg – mutatott rá. A kisadók megszüntetését és az szja-számítás bruttósítását is támogathatónak nevezte.

Magyarországon mintegy 30 adótípus működik, ám a bevételek 96-97 százaléka a néhány komolyabb adóból származik – mutatott rá László Csaba, a KPMG adópartnere, aki szerint sem az adók emelésére, sem azok drasztikus csökkentésére nincs lehetőség. Mivel az ellenőrzés szigorításával nem lehet ezer milliárdokat beszedni, az adóreformot csak apró lépésekkel, több év alatt lehet megvalósítani. Egy három százalékpontos adóteher-mérséklés 800 milliárdot emésztene fel, ez azonban egy két-három százalékpontos áfaemeléssel, az egységes ingatlanadó bevezetésével és a „zöldadók” szerepének növelésével sem teremthető elő. Ám szükség van a kiegészítő adók megszüntetésére, a járulékok és az osztalékadó csökkentésére – tette hozzá. Fontos elemnek mondta az állami és önkormányzati adóhatóságok összevonását és az ellenőrzési kapacitások növelését is. KR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.