Hollywood Bollywood-ba megy
A Sony tulajdonában lévő Viacom, amely egyebek között a Paramount Pictures-t is ellenőrzi, valamint a Disney új kapcsolatokat építenek ki, hogy belépjenek az eddig meglehetősen zárt indiai filmgyártásba. A Financial Times online beszámolója alapján a 2006-ban több mint kétmilliárd dolláros forgalmat elérő Bollywood-i studiók évi növekedési üteme a PcW szerint 16 százalékos. A forgalom az előrejelzések szerint három év alatt a duplájára nőhet.
“A tény az, hogy Indiában az üzlet egyre inkább hasonlóvá válik ahhoz, ahogy a világ többi részén müködik” – nyilatkozta Michael Lynton, a Sony Pictures Entertainment elnök-vezérigazgatója. A Sony novemberben mutatta be az első hollywood-i produkcióban készült és nyolc millió dollárért forgatott indiai filmet, amit ugyan a kritika hűvös fogadtatásban részesített, azonban a mozi az első héten húsz millió dolláros bevételt hozott.


