BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassulás és bizonytalanság

Magyarország, Albánia és Törökország kivételével Közép- és Kelet-Európa valamennyi országában lassul az idén a gazdasági növekedés – jósolja tegnap nyilvánosságra hozott világgazdasági előrejelzésében a Világbank. Hazánk persze így is sereghajtó marad a térségben, hiszen 2008-ban 3,1 százalékos GDP-bővülés várható, miközben például Lengyelország 5,7, Szlovákia pedig 7,1 százalékra számíthat.

A Világbank GDP-prognózisai nagyjából megfelelnek a többi mértékadó elemzőének, ugyanakkor a térségre leselkedő kockázatokat a szokásosnál kissé bővebben sorolja az anyag. Szó esik egyes gazdaságok túlhevülésének veszélyéről, és arról is, hogy a nagy folyómérleg-hiányt felhalmozó államokban (Románia, Bulgária, Lettország és Litvánia) fennáll egy pénzügyi válság veszélye abban az esetben, ha a befektetők kivonnák a pénzüket. Miután a szóban forgó országok többségében ugyanazok a nemzetközi nagybankok vannak jelen, és a beruházók és hitelezők között is nagy átfedések tapasztalhatók, az 1997-es kelet-ázsiaihoz hasonló dominóhatás alakulhat ki, ha az egyik ország bedől – fogalmaz a Világbank. Miközben ezek a veszélyek hazánkat kevésbé fenyegetik, a magas olajárak és a reformlendületnek az EU-csatlakozás utáni lefékeződése ellen Magyarország sem védett.

Közép- és Kelet-Európához hasonlóan a világgazdaság egészénél a lassulás és a kockázatok növekedése a 2008-as év kulcsszava. A bővülés lassulásának üteme a jelentés szerint a tavalyihoz hasonló lesz: akkor a 2006-os 3,9-ről 3,6 százalékra mérséklődött a lendület, az idén pedig 3,3 százalék várható. A visszaesés a fejlett országokban a leglátványosabb, közülük is főként az Egyesült Államokban, ahol a 2006-os 2,9 és a 2007-es 2,2 százalék után ebben az évben már csak két százalék alatti növekedést vár a Világbank. Az euróövezet a tavalyi 2,7 után 2,1 százalékra számíthat, Japán 2 után 1,8-re.

A fejlődő országok – elsősorban India és Kína két számjegyű expanziójának köszönhetően – tavaly majdnem tartani tudták a 2006-os szintet (7,5 után 7,4 százalék). Az előttünk álló esztendőben azonban a fejlett országok importkeresletének gyengülése miatt már csak 7,1 százalékkal növekedhetnek a feltörekvő gazdaságok – igaz, ezen belül az export bővülése még mindig 11 százalékos marad. Uri Dadush, a Világbank nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó osztályának vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy ha az Egyesült Államokban a vártnál drámaibb lesz a lassulás, az jócskán alááshatja a fejlődő országok középtávú kilátásait.

A világ kormányainak az eddiginél jobban fel kell készülniük a válságjelek rugalmas kezelésére – mutat rá az elemzés. Egyformán elképzelhető ugyanis, hogy zavartalanul fejlődik tovább országuk gazdasága, de az is, hogy a külső tényezők jelentős lassulást váltanak ki, és ugyanígy a devizaárfolyamok és az árupiaci árak is szélsőségesen ingadozhatnak.

GDP-növekedés

Forrás: Világbank

(százalék)

2007* 2008**

Magyarország 2,2 3,1

Lengyelország 6,5 5,7

Románia 6,1 5,9

Szlovákia 8,7 7,1

Ukrajna 6,3 5,5

Horvátország 5,8 4,9

* Becslés. ** Előrejelzés.

(százalék)

2007* 2008**

Magyarország 2,2 3,1

Lengyelország 6,5 5,7

Románia 6,1 5,9

Szlovákia 8,7 7,1

Ukrajna 6,3 5,5

Horvátország 5,8 4,9

* Becslés. ** Előrejelzés.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.