A rendezvényen mintegy 100 üzletember vett részt, főleg olyan magyar cégek képviseletében, amelyek jelenleg is kapcsolatban állnak indiai és számos más, a nemzetközi kereskedelemben érdekelt vállalattal, szakmai szövetségekkel és kamarákkal.
Az eseményt az Indiai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének elnöke nyitotta meg, majd előadást tartott az Indiai Kereskedelmi és Iparkamara és az Indiai Ipari Szövetség képviselője is. Magyar részről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Garamhegyi Ábel a GKM szakállamtitkára és Rétfalvi György, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatója tartottak előadást. Az eseményen felszólalt S. V. Mani a TATA Consulting Services ügyvezető igazgatója is, aki a vállalat eddigi pozitív magyarországi befektetői tapasztalatairól beszélt.
Az előadások után indiai-magyar üzletember találkozóra került sor, ahol 30 magyar és 60 indiai üzletember több mint 100 tárgyalást folytatott le.
Rétfalvi György, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az üzletember fórum eredményeképpen egy csúcstechnológiájú elektronikai fejlesztésről valamint műholdas távközlési rendszerekről írtak alá szándéknyilatkozatokat, majd hozzátette, hogy India is egyre nagyobb figyelmet fordít a kis- és középvállalkozókra.
Rétfalvi György pozitív példaként említette a Szűcs Kft.-t, amely a programsorozat üzleti fórumainak segítségével hi-tech hegesztő gépek Indiába történő szállításáról írt alá szerződést 300,000 EUR értékben.
Az üzletember találkozó során az Indiai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége (FICCI) és az ITD Hungary Zrt. kiemelték, hogy a jövőben is folyamatosan segítik a magyar és indiai kereskedelmi vállalatok közti üzleti partner kapcsolatok fejlődését. A két ország üzleti kapcsolatai legeredményesebben a tervezett IT együttműködések megvalósulásával bővülhetnek tovább: főleg az információs technológia, szoftver és a hírközlés területén nyílnak lehetőségek szakmai befektetők számára.
A kereskedelmi és gazdasági együttműködés elősegítéséhez szükséges feltételek adottak, amelyek kialakulásához mind a hatályba lépett kétoldalú beruházás-védelmi megállapodás, mind a 10-10 millió USD összegű kölcsönös hitelvonal-megállapodás nagyban hozzájárult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.