Nemcsak az orosz politikai életben, hanem a gazdaságban is egyre több kulcspozíciót szereznek meg volt titkosszolgálati tisztek – összegzi a bécsi Die Presse. Az egykori szovjet KGB, illetve annak utóda, az orosz FSB azért számít ilyen kitűnő „MBA-iskolának”, mert korábban Vlagyimir Putyin államfő is magas posztokat töltött be ebben a két szervezetben (a kilencvenes években az FSB első embere volt). Így a Kreml ura mint megbízható végrehajtókra támaszkodhat egykori tiszttársaira.
A Gazpromot KGB-veteránok irányítják, és az ország legnagyobb tévécsatornája, a ChannelOne élén is Putyin közeli szövetségese, Alekszej Gromov ül. A Rosoboronexpert hadiipari vállalatot az a Szergej Csemezov vezeti, aki a szovjet időkben Putyinnal együtt Kelet-Németországban volt KGB-ügynök. Egy másik egykori titkosszolga, Oleg Svarcman a FinansGroup alapkezelő színeiben az amerikai pénzügyi szektorban tevékenykedik. A nyugati vállalatok is egyre kevésbé tudják vagy akarják elkerülni a volt kémek által irányított cégekkel való együttműködést. Az ExxonMobil az Igor Secsin exügynök vezette Rosznyefty olajipari céggel alakított ki együttműködést, a Renault pedig Csemezovval együtt tulajdonosa az Avtovaznak. Ugyancsak Csemezovtól vásárolja a 737-esekhez szükséges titániumot a Boeing.
Egy névtelenséget kérő exkém az Economistnak adott interjúban nemrég kifejtette: a KGB-sek egy vállalat irányítását is csak a közvetlen nyomásgyakorlás révén tudják elképzelni, a nyugati menedzsmentmódszerekről nem sok fogalmuk van. Jellemző, hogy Svarcman egyszer úgy nyilatkozott, hogy a titkosszolgálati múlt Oroszországban segít az üzleti életben, mert „a partnerek tudják, honnan jövünk”.
Putyin elnök a Guardian szerint nemcsak hívein keresztül, hanem már tulajdonosként is jelentős befolyást szerzett az orosz gazdasági életben. A Gazprom részvényeinek 4,5, a Szurgutnyeftyegaz olajtársaság 37 és a Gunvor svájci olajkereskedő cég legalább 75 százalékát birtokolja – állítja Sztanyiszlav Belkovszkij politológus. Ezt azonban nem könnyű bizonyítani, mivel a tulajdonosok listáján egy volt KGB-s, Gennagyij Timcsenko képviseli az orosz elnököt. Putyin vagyonának értékét a brit lap 40 milliárd dollárra teszi; ha ez igaz, akkor ő Európa leggazdagabb embere is. Egyes hírek szerint az államfői székből való közelgő távozása után a Gazprom felügyelőbizottságának élére ülne Vlagyimir Putyin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.