BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

(Némileg) lefokozott óriások

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb számításai szerint a kínai és az indiai GDP jóval szerényebb hányadot képvisel a globális GDP-ből, mint azt korábbi számítások alapján vélni lehetett. Mindez nemcsak statisztikai korrekciót indokol, hanem annak beismerését is, hogy az amerikai gazdaság lassulásával – főleg pedig esetleges recessziójával – szemben jóval gyengébb kompenzációs hatás várható globális szinten a két nagy lélekszámú és gyorsan fejlődő ázsiai államtól, illetve általában a feltörekvő piacoktól.

A korábban szokásos vásárlóerő-paritásos összehasonlítást az IMF egy korrigált mutatóval egészítette ki, illetve harmadikként végrehajtott egy piaci átváltási árfolyam szerinti összehasonlítást. Míg a legelső, legkorábbi variánson alapuló becslés szerint a kínai gazdaság tavaly 15,8 százalékkal részesedett a globális kibocsátásból, addig a korrigált vásárlóerő-paritásos mutató szerint már csak 10,9 százalékot. Ha pedig a piaci árfolyamok szerint végeznénk el az összevetést, akkor Kína csak öt százalék körül részesedne a globális gazdaságból. India esetében a három megfelelő mutató szerinti összevetésből 6,4, illetve 4,6 százalékos, valamint 1,6 százalékos részesedés adódna. (A világ össznépességéből Kína 20, India 17 százalékkal részesedik – a szerk.)

Mindez arra utal – hangoztatja az elemzésében az IMF –, hogy a két állam a nagy lélekszáma és a GDP viszonylag gyors ütemű emelkedése ellenére is képtelen lenne érdemben átvenni a globális növekedés fenntartásának funkcióját. Az Európai Központi Bank is a gyorsan növekvő gazdaságok segítségével fenntartható lendület tételéből indult ki, amikor összeállította az euróövezet várható GDP-jére vonatkozó prognózisát, ami ilyen formában szintén kétségekre adhat okot. VG

A Világbank optimistább az IMF-nél

Az IMF-fel ellentétben a Világbank továbbra is abból indul ki, hogy a feltörekvő gazdaságok gyors növekedésének köszönhetőn kompenzálni lehet az USA lassulását.

Ebből a tételből kiindulva a washingtoni székhelyű Világbank legrosszabb variánsként is a „puha földetérés” fogalmához köthető teljesítményromlást vár globális szinten.

Ebből a tételből kiindulva a washingtoni székhelyű Világbank legrosszabb variánsként is a „puha földetérés” fogalmához köthető teljesítményromlást vár globális szinten.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.