Az idén várhatóan ismét megduplázódik a külföldi működőtőke-beruházások összértéke a világ második legnépesebb, 1,1 milliárd lakosú államában (akárcsak tavaly), és elérheti a 30 milliárd dollárt. Az érdeklődés elsősorban az olcsó, ám jól képzett és angolul folyékonyan beszélő munkaerőnek köszönhető, amely az elmúlt években először a nagy nemzetközi cégek telefonos szolgáltató központjait vonzotta Indiába. Ma már viszont olyan cégek is igyekeznek megvetni lábukat a világ legnépesebb demokráciájában, amelyek az izmosodó középosztály anyagi erőforrásait igyekeznek megcsapolni – ilyenek például a Brown kíséretében található Tesco-, illetve a Sarkozyt kísérő Carrefour-vezetők.
Indiában 2000 óta megduplázódott az egy főre jutó GDP értéke. Az ország ugyan még messze áll attól, hogy akárcsak hatalmas szomszédját, Kínát utolérje (az egy főre jutó össztermék nominálisan csupán bő egyharmada a kínainak, de vásárlóerő-paritáson is alig a fele). Ám az elmúlt évek 8-9 százalékos növekedése mellett immár reális lehetőség nyílt arra, hogy a népessége túlnyomó többsége számára még ma is jellemző elképesztő szegénység végre enyhüljön.
A külföldi befektetések között az egyik legújabb tendencia az amerikai pénzügyi konglomerátumok tevékenységének egyre nagyobb arányú kiszervezése. A amerikai subprime piac bedőlése miatt ugyanis az ottani pénzügyi cégek az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kénytelenek helyezni a költséghatékonyságra. Az irodák háttérmunkájának külföldre telepítése nem új keletű megoldás a Wall Street pénzgyártó gépezetének cégei között (a Citigroupnak Indiában például nem kevesebb, mint 20 000 alkalmazottja van). Egyre inkább a külföldre települő munkaágak közé kerülnek azonban a pénzügyi elemzők feladatai is, ugyanis a szakképzett indiai munkaerő a világ gazdagabb felében elvárt fizetések 25-33 százalékáért képes a nyugati kollégák szerepét betölteni.
Fényes bizonyítékként az ezredforduló óta a szubkontinensen egyre nagyobb számban megjelenő külföldi kirendeltségek, illetve a globálisan ismert tanácsadóknak bedolgozó független indiai elemzőcsapatok állnak. A Bloomberg Markets című havilap példaként öt indiai céget sorol fel, amelyek megbízóik kilétét a legszigorúbb üzleti titokként kezelik. A titkolózás egyik nyilvánvaló oka a félelem, hogy az ügyfelek – kihagyva a globális szereplőket – fordulhatnának egyenesen az indiai cégekhez is, hiszen az elemzőmunkát egyes esetekben már így is azok végzik. VG
A Citigroup, a Goldman Sachs, a JPMorgan, a Fidelity, az UBS, a Lehman Brothers és a Morgan Stanley – többnyire Bangalore-ban, Mumbaiban, illetve Újdelhiben működő – kirendeltségeiben jelenleg már sok száz főre tehető az elemzőként dolgozó indiai szakemberek száma.
A Citigroup, a Goldman Sachs, a JPMorgan, a Fidelity, az UBS, a Lehman Brothers és a Morgan Stanley – többnyire Bangalore-ban, Mumbaiban, illetve Újdelhiben működő – kirendeltségeiben jelenleg már sok száz főre tehető az elemzőként dolgozó indiai szakemberek száma.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.