Béka ül a magyar béreken
A nemzetközi szervezet „Taxing Wages 2007” címmel közzétett legfrissebb kimutatása szerint a vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó éves bér Magyarországon 2006-2007 között 9822 dollár volt, és ezzel hazánk az OECD sereghajtójává vált, a lista utolsó, harmincadik helyére szorult. Ez a bérszint egynegyede a dél-koreainak (37.488 dollár), egyharmada az OECD átlagnak (24.660 dollár), s elmarad a Cseh Köztársaságétól, Törökországétól, Lengyelországétól, Szlovákiáétól és Mexikóétól is. A jövedelemadók mértéke tekintetében, 51 százalékos elvonással viszont az éllovasok között szerepelünk. Csak Belgiumban (55,4 százalék) és Németországban (52,5 százalék) magasabb a bérekre és a fizetésekre kivett adó, mint nálunk.
Ez azt jelenti, hogy a harminc ország közül pontosan abban az országban – tudniillik Magyarországon - a legnagyobb a jövedelem elvonás, amelyikben a legalacsonyabbak a bérek. Mexikóban is nagyon alacsony béreket fizetnek ugyan, hiszen egy főre átlagosan mindössze 9968 dollár jut évente, ám az alacsony kereseteket mindössze 15 százalékos jövedelemadóval terhelik.
Magyarországon a szociális olló is tovább nyílt. Csaknem a hatszorosára (5,63 szorosára) nőtt a jövedelmi különbség a legjobban kereső 10 százalék és a legrosszabbul kereső 10 százalék között. Az arány 1995-ben még 3,96 szoros volt. Hasonló mértékben (4,86) csak az Egyesült Államokban éleződött ki a jövedelmek közötti differenciálódás. Viszont a legalacsonyabb Norvégiában (2,21) és Svédországban (2,33) volt. Az OECD átlag 3,12-ről 3,39-re nőtt 2005-re.
Míg 2006-2007 között a honi foglalkoztatás 0,3 százalékkal emelkedett, a reálbérek ugyanilyen arányban csökkentek – tűnik ki a jelentésből. Az OECD 30 államában 2007-ben átlagosan 1,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatás, és 1,4 százalékkal nőttek a reálbérek.
Az OECD legfrissebb adatait értékelő gazdasági elemzők arra következtetnek, hogy
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet mindenekelőtt azt ajánlja a nemzeti kormányoknak, hogy „tegyenek többet az egyenlőtlenségek mérséklése érdekében”.


