Árdrágító kínai földrengés
Válságkezelés. Valószínűleg az eddig ismerré vált 12 ezernél sokkal több halálos áldozatot követelt a hétfői földrengés Kínában. A katasztrófa emellett az inflációt is gyorsítja majd, ám gazdasági hatása ennek dacára is várhatóan kisebb lesz, mint azé a rendkívüli hidegé volt, amely az év első hónapjaiban pusztított az ország déli részén. Utóbbi ugyan „csak” 129 halottat követelt, de 15,4 milliárd dollárnyi kárt okozott.
Elemzők most arra számítanak, hogy a földrengés epicentrumához közeli területeken – elsősorban a szállítási nehézségek miatt – drágulhatnak az élelmiszerek. Az inflációs lökés aligha lesz tartós és kiterjedt, ám az idei évre e nélkül is tíz százalék körüli fogyasztóiár-emelkedést jósolnak Kína számára a közgazdászok.
A Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű, mintegy kétezer kisebb-nagyobb utórengéssel követett földmozgásról szóló hivatalos adatok szerint 12 ezer fölött van a halottak száma, de az összeomlott épületek alatt ennél sokkal többen vannak, és nyilván sokukat nem tudják megmenteni. Az ország egyik legnépesebb tartományának számító, a Tibeti-fennsíkkal szomszédos Szecsuán tartományban és az azt környező vidékeken félmillió házat döntött romba a földmozgás, a sérült épületekből kimenekült lakosok tízezrei töltötték a szabad ég alatt az éjszakát. Elhelyezésükre a pekingi kormány hatvanezer sátrat küldött a térségbe.
Ven Csia-pao miniszterelnök azt mondta, a katasztrófa súlyosabb, mint ahogyan eleinte hitték, és jelezte, országa szívesen fogad külföldi segítséget a mentéshez és a helyreállításhoz. VG
Gazdasági hatások
Forrás:VG-gyűjtés(a kínai földrengés után)
Növekedés: a helyreállítási munkák élénkítik a gazdaságot, és csökkentik a beruházásoktól a fogyasztás felé néhány éve megfigyelhető elmozdulást
Államháztartás: Peking 860 millió jüan (123 millió dollár) katasztrófasegélyt ígér; a helyreállítások költségei miatt lazulhat a fiskális politika
Infláció: a szállítási nehézségek drágítják a kukoricát, a szójababot és néhány más agrárterményt
Energetika: rövid időre leállt a térséget ellátó kőolajvezeték és nyolc villamos erőmű
Nehézipar: leállt néhány cinkkohó, ezáltal a kínai termelés jó egytizede időlegesen kiesett
Vegyipar: két gyár összeomlott, nagy mennyiségű folyékony ammónia került a levegőbe
Építőipar: jelentős megrendelésekre számíthat, ugyanakkor arra is, hogy a hatóságok ezentúl szigorúbban betartatják a statikai szabványokat
(a kínai földrengés után)
Növekedés: a helyreállítási munkák élénkítik a gazdaságot, és csökkentik a beruházásoktól a fogyasztás felé néhány éve megfigyelhető elmozdulást
Államháztartás: Peking 860 millió jüan (123 millió dollár) katasztrófasegélyt ígér; a helyreállítások költségei miatt lazulhat a fiskális politika
Infláció: a szállítási nehézségek drágítják a kukoricát, a szójababot és néhány más agrárterményt
Energetika: rövid időre leállt a térséget ellátó kőolajvezeték és nyolc villamos erőmű
Nehézipar: leállt néhány cinkkohó, ezáltal a kínai termelés jó egytizede időlegesen kiesett
Vegyipar: két gyár összeomlott, nagy mennyiségű folyékony ammónia került a levegőbe
Építőipar: jelentős megrendelésekre számíthat, ugyanakkor arra is, hogy a hatóságok ezentúl szigorúbban betartatják a statikai szabványokat-->


