Fogy az amerikai középosztály? Igaza volt a politikusoknak – csak épp a másik irányba vándorolnak a tehetősebbek
Az „ amerikai középosztály eltűnése” jól hangzik kampánybeszédekben, és az elmúlt évtizedekben számtalan politikus vetette be fegyverként, ám a valóság az, hogy a mindkét oldal elferdítette az igazságot: a hosszú távú adatok ugyanis azt mutatják, hogy az amerikai családok jelentős része ma magasabb életszínvonalon él, mint valaha.
Az amerikai középosztály „kiüresedése” mára kétpárti jelszó lett. Donald Trump hívei erre hivatkozva indokolják a vámokat és az iparpolitikát, míg a baloldal adóemeléseket, a „vagyon újraelosztását" és egyre kiterjedtebb állami juttatásokat lát benne szükséges válasznak.
A gond csak az, hogy ez a borúlátás egyre nehezebben egyeztethető össze a valósággal.
Az Egyesült Államok gazdasága ma nagyobb, mint valaha, és az életszínvonal történelmi csúcson van. Ezt támasztja alá Stephen J. Rose és Scott Winship, az American Enterprise Institute közgazdászainak friss elemzése is, amely kifejezetten a „zsugorodó középosztály” narratíváját veszi górcső alá.
A probléma gyökere szerintük módszertani. A legtöbb tanulmány a középosztályt a mediánjövedelemhez viszonyítva határozza meg, így akkor is „szűkülést” mutat ki, amikor valójában minden jövedelmi csoportban jelentős növekedés történik. Ez önmagában gyanúra ad okot.
Rose és Winship ezzel szemben abszolút jövedelmi határokat húztak meg, a 2024-es szövetségi szegénységi küszöb többszörösei alapján. Egy háromtagú család esetében a szegénység 40 ezer dollár alatti éves jövedelmet jelent, a „mag” középosztályt 67–133 ezer dollár közé teszik, a felső középosztály felső határa pedig 400 ezer dollár. Ezeket a küszöböket inflációval korrigálva visszavezették egészen 1979-ig.
Felfele kapaszkodik az amerikai középosztály
Az eredmény egyértelmű. A klasszikus, „mag” középosztály aránya valóban csökkent:
- 1979-ben még a családok 35,5 százaléka tartozott ide;
- 2024-ben már csak 30,8 százalék.
Csakhogy ezzel párhuzamosan nem nőtt a szegények aránya – az is csökkent, akárcsak az alsó-középosztály létszáma.
A nagy nyertes a felső középosztály. Ez a csoport 1979-ben a családok mindössze 10,4 százalékát tette ki, mára viszont 31,1 százalékát.
A kutatók szerint történelmi fordulópontról van szó: először fordult elő, hogy több amerikai család tartozik a középosztály fölé, mint alá.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az amerikaiak ne éreznének költségnyomást. A lakhatás, az egészségügy és a felsőoktatás ára valóban komoly terhet jelent, részben olyan piaci torzulások miatt, amelyeket erős állami támogatás és szabályozás kísér. A paradoxon az, hogy éppen ezek a leginkább államilag befolyásolt ágazatok.
Az összkép azonban továbbra is pozitív. Az amerikai gazdaság növekedése és a viszonylag szabad piacok eddig példátlan jólétet teremtettek egyre több háztartás számára. Az egyenlőtlenségek részben éppen abból fakadnak, hogy sokan feljebb lépnek, nem pedig abból, hogy tömegek csúsznának le.
A valódi akadályt nem a „eltűnő” középosztály jelenti, hanem azok a kormányzati politikák, amelyek mesterségesen növelik a költségeket és szűkítik a választási lehetőségeket. Ha ezen változtatnának, a felemelkedés még szélesebb körben válhatna valóra.
Panaszkodnak az amerikaiak: hiába úsznak a pénzben, szegényebbnek érzik magukat, mint valaha – és lehet, hogy igazuk van?
Az Egyesült Államokban hetek óta lángol a vita arról, miért érzik az emberek egyre nagyobb tehernek a középosztálybeli élet költségeit. A válasz sokkal egyszerűbb – és paradoxabb –, mint elsőre tűnik: a magas árak a jólét mellékhatásai.
