BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horvátországi szállodák: a fejlesztések előterében a minőség

Néhány év alatt a többszörösére emelkedett Horvátországban a négy- és ötcsillagos szállodai férőhelyek aránya, ami azt mutatja, hogy az Adriánál a fejlesztések a minőség irányába fordultak - jelentette be a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője.

Marin Skenderovic elmondta: 2007-ben a horvátországi szállodák mintegy 114 ezer férőhellyel rendelkeztek, ami a 2003-as 107 ezerhez képest több mint 6 százalékos növekedést jelent. A teljes kínálatban 160 százalékkal emelkedett a négy- és ötcsillagos hotelek ágyainak száma: 2003-ban még nem egészen 10 ezer férőhely volt ezekben a kategóriákban, 2007-ben viszont már több mint 25 ezer.

Horvátországban négy év alatt 27 százalékkal nőtt a szállodák száma is, amelyekből tavaly már 551 volt, a két legmagasabb kategóriában ugyanakkor 33-ról 109-re nőtt a hotelek száma. Az idegenforgalmi szakember úgy fogalmazott: a változás jól mutatja, hogy Horvátország egyre inkább a színvonalas szálláshelyek országává válik, és a tendencia folytatódik újabb hotelek építésével és a meglévők rekonstrukciójával.

Példaként említette az Umaghoz közeli Savudrijában 2008 végén megnyíló ötcsillagos Kempinski Hotel Adriatic üdülőhelyet. A nemzetközi hotellánc első horvátországi egységében 186 szoba és apartman található, de kongresszusi központ, 18 lyukú golfpálya, saját jachtkikötő és fedett fürdőkomplexum is kiegészíti a kínálatát.

Rovinj zászlóshajójának ígérkezik a kizárólag négy- és ötcsillagos színvonalat kínáló Zona Monte Mulini szállodakomplexum, amelyhez négy hotel tartozik. A Hotel Edent 2006-ban újították fel, az idén augusztusra tervezik a legmagasabb színvonalú Hotel Monte Mulini megnyitását, jövőre pedig további két szálloda átadását.

Még 2008 második felében megnyitja kapuit a Krk-szigeti Malinskában a német Byder GmbH 20 millió eurós beruházásával épülő Blue Waves Resort. Zadar történelmi belvárosában 20 év után most nyílik újabb szálloda, a Hotel Bastion, Splitben pedig a tavaly 18 millió eurós beruházás után megnyílt ötcsillagos Hotel Atrium sorolható a magas színvonalú szállodák közé.

Az eddig is a legmagasabb színvonalú turisztikai igények kiszolgálásáról ismert Dubrovnikban a napokban nyílik meg a 14 millió eurós felújításon átesett Hotel Excelsior, amelyben 108 szoba helyett 95 lesz ugyan, de egy 150 négyzetméteres elnöki lakosztályt is kialakítottak a hotelben. A világörökségi címmel rendelkező dél-dalmáciai városban új kongresszusi központ is nyílik, a korábbi Hotel Plakir felújításával Valamar Lacroma Resort néven adják át a 400 szobás hotelt, amelyben ezer férőhelyes kongresszusi központ és kiállítási csarnok is helyet kapott.

Marin Skenderovic elmondta azt is: az idén megkezdődik a dél-isztriai Medulin és Liznjan között a 27 lyukú pályával és ötcsillagos hotellel rendelkező Marlera Golf LD építése is, amelyet Európa egyik legszebb és legexkluzívabb üdülőhelyének szánnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.