BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A GDP-adatokat és az iráni fejleményeket is érezte a forint, végül sikerült faragnia veszteségeiből a magyar devizának

A vártnál gyengébb hazai GDP és a geopolitikai helyzet is betett a magyar devizának, de némiképp sikerült ledolgozni a veszteséget.

Gyengén indult a pénteki kereskedés a forint piacán. A hazai fizetőeszköz kora reggel lefordult a globálisan meghatározó és a régiós devizák ellenében is, ám később a veszteséget részben sikerült ledolgoznia. A negyedik negyedéves GDP-adatok gyengébbek lettek a vártnál.

forint Pan-Strait of Hormuz, Gulf Region
A Hormuzi-szoros lezárásától is retteg a forint /Fotó: StockTrek Images via AFP

Hormuz is aggasztja a forint piacát

Ugyanakkor a globális piacon a befektetők ismét Irán miatt aggódnak – írja az Equilor Befektetési Zrt.

Miután az Egyesült Államok jelentős katonai erőt csoportosított Irán térségébe, reális esély van a támadásra, mely nagy valószínűséggel nukleáris létesítményeket, illetve katonai bázisokat célozna. Ugyanakkor Teherán hadgyakorlatot jelentett be a Hormuzi-szorosnál, ami arra utal, hogy egy amerikai támadás esetén Irán megpróbálhatja lezárni a Perzsa-öböl kijáratát képező szorost, elvágva az olajtankerek útvonalát. Ez pedig elhúzódó ellátási válsághoz vezethet.

Mivel a Hormuzi-szoroson keresztül zajlik a globális olajkereskedelem több mint 20 százaléka, a tegnapi kereskedésben több mint 3 százalékkal emelkedett az olaj árfolyama.  

A geopolitikai bizonytalanság miatt megnőtt a volatilitás az euró-forint árfolyamában, amely azonban továbbra is a 380–382-es sávban mozog, felül 381,90 közelében, majd 382,60-nál húzódnak ellenállási szintek, alul 380-nál erős támasz látható

– teszi hozzá a brókercég.

Gyengíti a forintot a dollár látványos erősödése is, az euró-dollár közel fél százalékkal, 1,1910-re esett. 

EUR / USD árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

Úgy tűnik, az amerikai jegybank, vagyis a Fed vezetésére Kevin Warsh a legesélyesebb jelölt. Közben pedig megegyezés körvonalazódik a két nagy amerikai párt között, tehát elkerülhető lehet az újabb kormányzati leállás.

Az euró kurzusa délelőtt 11-ig 0,4 százalékkal, 381,8 forintra emelkedett, miután reggel 8 körül 382 forint fölé is bekukkantott.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A dollár 0,9 százalékkal erősödve meg sem állt 320,8 forintig.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A magyar deviza 0,2 százalékot veszített a zlotyval és 0,3 százalékot a cseh koronával szemben. 

PLN / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.