Vihar a TEÁOR körül: kapkodtak a vállalkozások és a hivatalok
Pedig már tavaly ismertté vált, hogy jönnek az új kódok, és minden érdekelt tudhatta, hogy az átsorolásnak 2008. július 1-jéig eleget kell tenni. Igaz, borítékolható volt az is, hogy amíg nem sürget a határidő, amíg nem fenyeget bírság, addig marad az „ej, ráérünk arra még” hagyománya.
Az érintett szervezetek várhattak a rohamra, és számolhattak azzal, hogy a bejelentéseknek legfeljebb nagy csúszásokkal tesznek eleget. A cégek és a kisvállalkozói érdekképviseletek panaszkodtak, hogy kifutnak a határidőből, a Fővárosi Cégbíróságon meg úgy számoltak: ha minden társas vállalkozás most teljesítené az átsorolást, több mint egy évig mással nem is tudnának foglalkozni, mint a TEÁOR-ral, pedig nyakukon az egyórás cégbejegyzés...


