BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A közüzemekről tárgyalnak

Egymásnak adják a kilincset a Kecskeméti Polgármesteri Hivatalban a Daimler különböző rangú és beosztású szakemberei, hogy az önkormányzat munkatársaival egyeztessenek a Mercedes-beruházásról.

A német cégnél több munkacsoport állt fel, s ezen a héten a gyártervezési, -építési team tagjai számítanak állandó vendégnek a Bács-Kiskun megyei városban – mondta el a Világgazdaságnak Szemereyné Pataki Klaudia, a projektért felelős alpolgármester. A politikus szerint előre megszervezett időrend és tematika alapján folytatódnak a tárgyalások. Most elsősorban a leendő helyszín közüzemi ellátásáról tárgyalnak az itteni cégek – Dégáz, Démász, Bácsvíz – vezetőivel a gáz-, a villany-, a víz-, a szennyvízvezetékek kiépítéséről. Emellett közösen tervezik a közlekedési csatlakozásokat is. Az elképzelések szerint közúton több ponton lehet majd megközelíteni a gyárat. A nem messze található, nemzetközi forgalmat is lebonyolító Budapest–Kecskemét–Szeged vasútvonalnak is közvetlen leágazása lesz az üzemhez.

A jövő héten érkezik a Daimler HR-munkacsoportja, velük is fontos megbeszélésekre számít Szemereyné Pataki Klaudia. Előzetesen azt kérte tőlük, hozzák magukkal azt a munkaköri listát, amely tételesen tartalmazza, az üzem beindulásakor mennyi és milyen szakképzettségű alkalmazottra lesz szükségük. Ezekre az adatokra azért van mielőbb szükség, hogy már a most szeptemberben kezdődő tanévben elindíthassák a szükséges fakultásképzéseket az iskolákban. Az oktatási intézmények egyébként nagyon készülnek, a munka koordinálására az önkormányzati fenntartású, valamint a magániskolákból konzorcium jön létre, amelynek gesztora a megyei kereskedelmi és iparkamara lesz. Az eddigi egyeztetések alapján az is nyilvánvaló, a németek számára nagyon lényeges szempont az, hogy Kecskeméten milyen körülmények között laknak az emberek, milyen tanulási, pihenési, szórakozási, kulturális és sportolási lehetőségek állnak rendelkezésre. Ennek egyfelől az az oka, hogy a tervek szerint nagyobb létszámban német állampolgárok költöznek ide, s a magyar városban az otthonihoz hasonló feltételeket szeretnének nekik biztosítani. Már folynak a tárgyalások a lakhatásuk megoldásáról, s megfelelő színvonalú, német nyelvű gondozásra és oktatásra képes óvodai csoportokra, iskolai osztályokra is szükség lesz; ám nem szeparált intézményekbe járnak majd a külföldi gyerekek, hanem együtt a magyarokkal. Ezen a téren egyébként jól áll a város, van német kisebbségi óvoda, egy általános iskolában ezen a nyelven folyik alapozó képzés, három két tannyelvű középiskola is működik, ebből kettőben a német az idegen nyelv, és nyelvtanárból sincs hiány. De a városi életminőség amiatt is lényeges a Daimler vezetői számára, mert úgy gondolkodnak, ha a leendő kollégáik otthon is precízek, pontosak, továbbá, ha jó, rendezett, harmonikus körülmények között töltik napjaikat, akkor ez a munkájukra is kedvező hatással lehet.

A beruházás ütemezése

2008. szeptember 15.: az önkormányzat elkészíti a helyszín rendezési tervének módosítását

2009. február: az önkormányzat kiadja az építési engedélyt a cég számára

2009. március: a német vállalat hozzáfog a gyár tényleges felépítéséhez

2011: legördülnek az első Mercedes gépkocsik a gyártószalagokról


2009. február: az önkormányzat kiadja az építési engedélyt a cég számára

2009. március: a német vállalat hozzáfog a gyár tényleges felépítéséhez

2011: legördülnek az első Mercedes gépkocsik a gyártószalagokról Gyorsítósávban A Világgazdaság információi szerint a kormány mai ülésén dönt arról, hogy a kecskeméti projekt kiemelt beruházás legyen. Az ilyen stratégiai fontosságú fejlesztési, beruházási elképzelésekről a kormány nem pályázatok útján, hanem az adott fejlesztés fontosságát, az Új Magyarország fejlesztési terv céljaihoz való illeszkedését mérlegelve egyedileg dönt.

Legutóbb június végén határozott ilyen kiemelt projektek támogatásáról a kormány. Az akkor kidolgozásra javasolt 12 között 7 jelentős turisztikai célú beruházás található, de vannak köztük gazdaságfejlesztési és vízgazdálkodási célú programok is. A 12 projekt összértéke meghaladja a 27 milliárd forintot. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.