Nem csökken az élelmiszerek és a távhő áfája, és nem lesz alacsonyabb az üzemanyagok jövedéki adója sem – állítja a pénzügyi tárca, reagálva a Fidesz tegnapelőtti javaslatára (a távhőről egyébként tegnap az ellenzéki párt konferenciát is tartott). A PM számításaival indokolja álláspontját: a Fidesz-javaslatok több mint 320 milliárd forintos költségvetési kieséssel járnának. A kormány már korábban bejelentette, hogy keresi a megoldást a távhő árának rövid távon való mérsékléséhez: az előzetes tervek szerint a fűtési szezontól 2010-ig alanyi jogon kompenzációt kapnának az érintettek.
Veres János pénzügyminiszter leszögezte azt is, hogy nem hoz jelentős bevételi többletet a költségvetés számára a magas üzemanyag- és élelmiszerár. A benzin esetében – a forgalom visszaesésének „hála” – kifejezetten kiesés, mintegy 950 millió forintos mínusz mutatkozik, igaz, a gázolaj esetében hárommilliárd forint közelében jár a többlet. A jövedéki adó terén azonban a magasabb árból semmilyen terven kívüli bevétel nem származik. Utóbbinál ugyanis fix tételekről van szó: a gázolaj jövedéki adója 85, a 95-ös benziné pedig 103,5 forint literenként.
A jövedéki adó mértéke 2002 óta nem változott. Márpedig a kormány megítélése szerint az uniós jogszabályok csak azon országok esetében teremtenek lehetőséget az adó csökkentésére, amelyek 2003 óta megemelték a jövedéki adó mértékét. Így esetünkben a valós alsó limit nem az EU-s minimum, hanem a 2002-es adószint – amely azonos a mostanival.
Az élelmiszeráraknál a jövedéki adóhoz hasonló, pontos kimutatás nincs az áfabevételek alakulásáról, ám a pénzügyi tárca közel hatmilliárd forintos többletet valószínűsít ebből. De az áremelkedéssel párhuzamosan más területeken sor kerülhet a fogyasztás visszafogására, és ez mérsékelheti ez előbbi adótöbbletet – tette hozzá.
Veres ugyanakkor leszögezte: az EU-s szabályok nem kezelik külön az alapvető és az egyéb élelmiszereket, a közösség irányelve szerint tehát nincs lehetőség arra, hogy az áfa csupán az előbbi körben csökkenjen. Csak úgy van mód az alapvető élelmiszerek áfájának 20-ról 5 százalékra mérséklésére, ha valamennyi élelmiszer az alacsonyabb kulcs hatálya alá kerül, ami viszont még a tegnap számítottnál is jelentősebb lyukat ütne a költségvetésen – mutattak rá a tájékoztatón. KR–TE
Mindennek ellenére nem tartja reálisnak a három százalék alatti hiány elérését az idénre Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ha elérnénk a 3,6 százalékosat, az is nagy eredmény lenne. Ekkor kikerülhetne Magyarország az EU túlzottdeficiteljárása alól.
Veres János csak annyit mondott: az idén 4 százalék alatt marad a mutató.
A 2012–13-as euróbevezetést is elképzelhetőnek tartja Karsai, ha nem készül „választási költségvetés”.
Az első negyedéves adatot azonban óvatosan kell kezelni, mert egyrészt hektikus a hiány éven belüli szezonális lefutása, másrészt történhettek előre hozott kifizetések a tavalyi év végén – fűzte hozzá Karsai. BD
Mindennek ellenére nem tartja reálisnak a három százalék alatti hiány elérését az idénre Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ha elérnénk a 3,6 százalékosat, az is nagy eredmény lenne. Ekkor kikerülhetne Magyarország az EU túlzottdeficiteljárása alól.
Veres János csak annyit mondott: az idén 4 százalék alatt marad a mutató.
A 2012–13-as euróbevezetést is elképzelhetőnek tartja Karsai, ha nem készül „választási költségvetés”.
Az első negyedéves adatot azonban óvatosan kell kezelni, mert egyrészt hektikus a hiány éven belüli szezonális lefutása, másrészt történhettek előre hozott kifizetések a tavalyi év végén – fűzte hozzá Karsai. BD-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.