Bush megint újít: most az amerikai partok mentén fúrna olajat
A képviselőház és a szenátus demokrata többsége egyelőre vonakodik elfogadni a tervet. Szerintük az olajcégeknek jelenleg is elegendő terület áll rendelkezésükre. Külön kiemelik, hogy egy határozat elfogadása esetén is legkorábban 5-10 év múlva törne az első olaj a felszínre.
Bush éppen amellett érvel, hogy a demokraták által évek óta hajtogatott olajstop vezetett a jelenlegi benzinárakhoz. Elfogadhatatlannak találja a kongresszus tétlenségét. Jelenleg egy 1982-es kongresszusi határozat tiltja egyes zónákban a termelést.
Az amerikai elnök azt szeretné, ha a képviselők engedélyeznék többek között egy alaszkai természetvédelmi területen is a fúrást, valamint az olajfinomítók kapacitásának emelését.
Az amerikai törvények szerint egy kongresszusi engedély mellett a part menti államok saját döntése lenne, hogy az olajcégek fúrhatnának-e, vagy sem. Schwarzenegger kaliforniai kormányzó például máris bejelentette: biztosan a termelési tilalom mellett marad.
McCain republikánus elnökjelölt támogatja, a demokrata Obama ellenzi a tervet. Utóbbi szerint az elképzelés rövid távon nem segítene, hosszú távon pedig nem jelent élhető stratégiát; sokkal inkább megújuló energiaforrásokra és energia-hatékonyságra kell építeni Amerika külföldi olajfüggőségének megszüntetéséhez.