Románia továbbra is vonzó célpont - A szomszédban terjeszkednak a hazai cégek
Olyannyira igaz ez, hogy a napokban megjelent romániai statisztika szerint ez év első öt hónapjában a második legaktívabbak voltak a megalapított új cégek számát illetően: az összesen 1,9 milliárd euró tőkével bejegyzett 5600 közös vállalkozás közül 129 magyar érdekeltségű volt – jelentette az MTI-Eco nemrégiben az INS nemzeti statisztikai hivatal adataira hivatkozva. (Az első helyen az olaszok állnak 203 vállalattal.)
Tavaly is jelentős volt a dinamika: ezer magyar tőkerészesedésű vállalkozást nyitottak Romániában, számuk ezzel meghaladta a 8500-at. A befektetett magyar tőke értéke az év végén elérte az egymilliárd eurót – nyilatkozott a napokban a Krónika című erdélyi napilapnak Bogár Ferenc, a bukaresti magyar nagykövetség külgazdasági képviseletének tanácsosa.
A magyar eredetű, vegyes vállalati formában megvalósított tőkebefektetések értéke hivatalosan egyébként mintegy 350 millió euró, ám ez a szám nem tartalmazza az újra befektetett nyereséget és a végrehajtott tőkeemeléseket. S persze a terveket sem – például korábbi hírek szerint a TriGranit mintegy hárommilliárd euró értékű fejlesztéseket tervez végrehajtani az elkövetkező években Romániában, de számos más cégnek is komoly projektötletei vannak.