Magyar gazdaság

Csak erős idegzetűeknek: mit árult a monori hentes? Képek!

Medvekolbászt és -szalámit árultak egy monori hentesboltban, ám valakinek gyanús lett az ínyencség és jelentette a sajátos választékbővítést a rendőrségen.

Az ügy nemzetközi vizeket kavart, ugyanis kiderült, Romániában egy hús-nagykereskedelmi cégnél vette a magyar üzlettulajdonos a Trofeu fantázianévre keresztelt árut, s fogalma sem volt arról, hogy ez mind Európában, mind Magyarországon tiltott csemegének számít, ugyanis a medvehús forgalmazását szigorú szabályokhoz, bizonylatokhoz kötik. Nyilvánvalóan a romániai árus sem tudta ezt, vagy ha igen, fütyült a szabályokra. Romániától eddig nem érkezett hivatalos válasz a magyar hatóságok kérdéseire.

Mint Ábrahám Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda környezeti bűnözés elleni alosztályának vezetője a VGO-nak az előzményekről elmondta, még áprilisban kapták a fülest, akkor 17-18 kilónyi medvekolbászt találtak a boltban. Azt is erősen leértékelve, bár így is borsos áron, kis csomagonként körülbelül 700 forintért, mivel közeledett a lejárat ideje.
A későbbi vizsgálatok egyébként kiderítették, hogy a húsféleséget az uniós élelmiszernormáknak megfelelően állították elő és csomagolták.

"Apró” hiba, hogy engedély nélkül. Környezetvédelmi szakhatósági engedélyt kell ugyanis kérni a fokozottan védett állatok kereskedelmi forgalmazására, s ezt indokolt esetben meg is kapja a kérelmező. Mint Kőrösi Levente, a környezetvédelmi tárca biodiverzitás osztályának főtanácsosa jelezte, a fokozottan védett barnamedve esetében például akkor adják ki az engedélyt, ha az állat kilövése nem veszélyezteti az állományt.

A húsüzlet vezetője, a vecsési I. József ellen – aki „feltáró jellegű beismerő vallomást tett és a hatóságokkal mindenben együttműködött” – természetkárosítás bűntett megalapozott gyanújával fejezték be a nyomozást és az ügy iratait szeptember elején vádemelési javaslattal megküldik a Monori Város Ügyészségnek.

medvekolbász Monor ábrahám attila
Kapcsolódó cikkek