Magyar gazdaság

Vlagyivosztok - Hogy lesz itt APEC-csúcs?

Vlagyimir Putyin korábbi orosz elnök látványos – összesen 6 milliárd dollárnak megfelelő összegre rúgó – fejlesztéseket ígért Vlagyivosztoknak, hogy a szebb időket látott város méltó helyszínül szolgálhasson a 2012-es APEC-tanácskozás számára.

Az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés tagállamainak vezetőit a korábbi államfő a partvonal előtt elterülő Ruszki-szigetén szerette volna fogadni és elszállásolni, amihez luxusszállodákat, konferencia- és sajtóközpontot kellett volna építeni, egy 1 milliárd dolláros függőhíddal együtt, felújítva a város töredezett, kátyúkkal teli útjait. A komplexumot később egyetemi központként hasznosították volna. A tervezett fejlesztés azonban nem indult el, ezért az egész rendezvény lebonyolítása került veszélybe.

A helyiek immár az egész célszerűségét kérdőjelezik meg, főleg azt, hogy célszerű-e egy három kilométeres függőhidat építeni 6000 szigetlakónak, akik legtöbbje amúgy is elköltözne, ha tudna hová. Magából a városból, sőt az egész Távol-Keletről is egyre többen költöznek át az európai országrészbe. Vlagyivosztok maga szörnyen el van hanyagolva, látványos fejlesztésre az évenkénti, 210 millió dollárnyi költségvetése aligha nyújt fedezetet. A város és a régió annak ellenére sem tud erőre kapni, hogy a közelében olyan, gyorsan növekvő gazdaságok vannak, mint Japán, Korea és Kína.

Ha pedig rövid időn belül nem indulnak el olyan fejlesztések, amelyek nyomán megerősödhet az ottani orosz jelenlét, akkor csak egyetlen megoldás kínálkozik: a 2012-es APEC csúcstalálkozót valahogy le kell bonyolítani, akár olyan ideiglenes megoldásokkal, hogy a vendégeket luxus óceánjárókon helyezi el.

APEC-csúcs fejlesztés Vlagyivosztok
Kapcsolódó cikkek