Jól döntött, ha eddig nem lépett a TEÁOR-szám ügyében
Aki eddig nem lépett, jobban teszi, ha nem is lép a TEÁOR-szám ügyében. A héten elkészül az új jogszabálytervezet a szakmakódokkal kapcsolatos vállalkozói teendőkről.
Ebből kiderül, hogy – a tervek szerint már novembertől élő rendelkezések alapján – nem lesz sok dolog a TEÁOR-ral. Bajnai Gordon szakminiszter megérti, hogy dühösek, akik már elintézték a korábban előírt változtatásokat, de úgy látja, jobb kiigazítani egy hibát, amint észlelik, mint ha benne hagynák a rendszerben.


