Magyar gazdaság

Bajnai: nem lesz meglepetés, ha gyárak zárnak be, elbocsátások lesznek

Bajnai Gordon szerint az elmúlt 80 év legnagyobb pénzügyi válsága zajlik a világban és még nincs vége, de Magyarország a piaci pánik és a szándékos támadás első nagyobb hullámát a kormány és a jegybank gyors összehangolt lépéseivel visszaverte.

A gazdasági és fejlesztési miniszter a Népszava szombati számában megjelent interjújában leszögezi: a külső körülmények hatására sok éve nem látott lassú növekedés várható Magyarországon, nehéz időszak, amelyben nem okoz majd meglepetést, ha esetleg gyárak zárnak be, a cégek nehezebben jutnak hitelhez, embereket kell elbocsátaniuk.

"Ilyen helyzetben a kormány első feladata a stabilitás megteremtése, amit - úgy tűnik - eddig sikeresen tettünk. Ezután a hosszabb távon ható, a versenyképességet javító lépések következnek" - mondta a miniszter. Az államháztartási hiány csökkentését követhetik szerinte a gazdaságpolitikai lépések, amelyekkel középtávon biztosítani lehet, hogy Magyarországon a gazdaság az EU átlagánál 2 százalékponttal gyorsabban bővüljön. Elmondta: egyelőre nem kaptak olyan jelzéseket, hogy bármilyen folyamatban lévő vagy tervezett nagyberuházást le akarnának állítani Magyarországon.

Bajnai szerint a járműipar, a pénzügyi szektor és az ingatlanszektor jelzi először az ilyen válságokat. A válság okozta hitelszűkülést a kormány a kis és közepes vállalkozásoknál speciális hitelezési és garanciális lehetőségekkel próbálja meg ellensúlyozni, míg ugyanezen cégeknél az exportlehetőség beszűkülését közvetlen segítséggel, a válság által kevésbé érintett célországok megtalálásának elősegítésével enyhítené. A belső keresletre alapuló építőipar számára pedig az uniós források alapján tervezett mintegy 1.800 milliárd forintnyi jövő évi megrendelés biztosíthatja a piacszűkülés megfordítását.

"Kormánynak, vállalkozásnak, polgárnak most egyaránt át kell állítania várakozásait a válság hatásaira. Ez a hirtelen váltás pszichikai értelemben pokoli nehéz, mégis annál sikeresebb lesz a válságkezelés, minél gyorsabban tudunk alkalmazkodni" - mondta a miniszter.

Bajnai Gordon kormány gyárak válság
Kapcsolódó cikkek