Óriási vasúti beruházással lepte meg a magyarokat Lázár János: több száz milliárdból építik újjá az egyik legfontosabb MÁV-vonalat – itt a közbeszerzés
Kiírta a feltételes közbeszerzési eljárást a 142-es, azaz a lajosmizsei vasútvonal felújítására és a biztosítóberendezések telepítésére az Építési és Közlekedési Minisztérium – derül ki a TED-en megjelent felhívásból.

Lajosmizsei vasútvonal: megjelentek a felhívások
Az uniós közbeszerzési értesítőben két kiírás jelent meg egyszerre kedden. Az egyik magát a korszerűsítést és a kivitelési munkálatokat tartalmazza, amit két részre oszt:
- Kőbánya-Kispest–Ócsai szőlők és
- az Ócsai szőlők és Kecskemét közötti szakaszokra bontva.
A két szakasz megújításának előzetesen kalkulált költsége 283 milliárd forint. Ezenfelül megjelent a biztosítóberendezések telepítéséről is a felhívás 96,5 milliárd forint összegben.
A teljes 142-es vasútvonal megújításának tervezett összköltsége 380 milliárd forint.
Első ütemben 20,5 kilométert érint a beruházás, amelyben Kőbánya-Kispest és Ócsai szőlők vasútállomás közötti vonalszakasz fejlesztése valósulhat meg. Ehhez kapcsolódóan pedig vasúti pályaszakaszok, közutak és állomások fejlesztésére is sor kerülhet.
A második ütem 64,6 kilométerén szintén négy év alatt mintegy 154 milliárd forintból építheti át a nyertes a jelenleg villamosítás nélküli pályát korszerű elővárosi vasútvonallá. A vonalszakasz engedélyezett sebessége 120 kilométer per óra. A biztosítóberendezésekre vonatkozó felhívás tartalmazza az ETCS2 , illetve 2 KÖFI központ létesítését is.
Megérett a vasútvonal a felújításra
A vonal nagy részén 40 kilométer per óra sebességkorlátozás van érvényben, a vonatok dízelvontatásúak, a megállók nem akadálymentesek, és hiányoznak a parkolók, biciklitárolók. Ennek ellenére az egyvágányú elővárosi vonalnak még a mai állapotában is nagy a forgalma, fejlesztési potenciálja óriási.
A döcögő vonatok és a kapacitáshiány miatt ritka járatkövetés ellenére az itt közlekedő S21-es vonatok gyakran zsúfoltak. Budapest XVIII. kerülete (Pestszentimre, Pestszentlőrinc) és Gyál, Dabas, illetve a dél-pesti agglomeráció számos települése számára nyújthatna versenyképes alternatívát a vasút – gyorsabb, sűrűbb, megbízhatóbb szolgáltatás esetén.
Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly májusban egy XVIII. kerületi utcafórumon jelentette be, hogy megkezdi a kormány a vasútvonal felújítását, miután elrendelte egymilliárd forintért a vasútvonal modernizálási terveinek elkészítését.
Teljes hülyeség, hogy a vonalat a föld alá kell vinni. A világon erre soha nem lesz pénz. Aki ilyet mond, nem alkalmas arra, hogy önöket képviselje
– fogalmazott a tárcavezető, majd hozzátette, a vonal korszerűsítése révén az autó helyett a kötött pályás közlekedés válhat alternatívává a dél-pesti agglomerációban élők számára.
IKOP Pluszból és EIB-hitelből építené meg Lázár
Nagy kérdés, hogy miből tervezi megvalósítani a minisztérium a közel 400 milliárdos beruházást. A projekt rajta van azon a listán, amelyeket az Európai Beruházási Banktól felvett hitelből építene meg a szaktárca. Csakhogy azóta sincs döntés a kormány hitelkérelméről, ahogy az IKOP Plusz uniós program sem áll teljes egészében a rendelkezésére.
Míg az előbbit állítása szerint a Tisza Párt blokkolja, addig az utóbbi az Európai Bizottság jogállami kritikái miatt van részben felfüggesztve. Ráadásul úgy tudjuk, hogy az IKOP Plusz keret jelentős részét leköti Déli Körvasút fejlesztése, amit eredetileg RRF-forrásból terveztek megvalósítani, de időközben átrakta a tárca a kohéziós források közé. Mindenesetre a kedden megjelent uniós felhívásokban mindkét forrás megjelölték fedezetként.
Történelmi pillanat: átadták a Budapest–Belgrád vasútvonal teljes szakaszát Szerbiában, nem akárki utazott az első vonaton – fotók
Sikeresen tesztelték a Budapest–Belgrád vasútvonal szabadkai részét.