Csúcs: pár lépéssel előrébb
Adók, költségvetés. A válság csak fokozza a költségvetési hiány lefaragásának jelentőségét: a kormány mind a 2008-as, mind a jövő évi deficitet csökkenti a korábbi célkitűzésekhez képest – erősítette meg Veres János pénzügyminiszter a nemzeti csúcson is. Az idén az eredményszemléletű hiány a GDP 3,4 százaléka lehet, ennek érdekében a kormány már a múlt héten határozott arról, mintegy 103 milliárd forintot szán a deficit lefaragására. Ennek nagyobb része a tartalékok zárolásából adódik, jövőre ugyanakkor nem a tartalékok értéke csökken, hanem a kormány különböző kiadási tételeket fog vissza. Kiemelte: a krízis elleni egységes európai fellépés kezdeményezője volt Magyarország. Szerinte az amerikai segélycsomag és a gyors európai reagálás csak részben hozott megoldást, s ma még sok a bizonytalanság. Leszögezte: a kormány teljes körű garanciát adott a betéteseknek.
Simor András, a jegybank elnöke a legfontosabb intézkedéseket vette számba. Szerinte az elmúlt években a magyar gazdasági egyensúly megteremtésében nagy előrelépés történt, azonban a gazdasági növekedés nem számottevő. Vissza kell fogni a hitelkihelyezéseinket, tudatosabb árfolyamkockázat-vállalásra van szükség, továbbá az euró bevezetésére makrogazdasági stabilitás mellett, illetve a növekedési potenciál megerősítésére, a megtakarítási egyensúly javítására, a folyó fizetési mérleg hiányának a csökkentésére, az inflációnak a maastrichti kritériumszint alá kerülésére, a munkaerő-piaci foglalkoztatás javítására, a szo-ciális támogatások szigorítására, az alapfokú oktatás színvonalának emelésére, valamint adócsökkentésre.
Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként azt mondta, egyetért az adórendszer egyszerűsítésének szándékával, s azzal, az uniós forrásokat a gazdaság élénkítésére kell fordítani. Támogatja, hogy a szociális támogatásoknál jobban érvényesüljön a rászorultsági elv, s hogy csökkenjenek a vállalkozásokra háruló adminisztratív terhek. A költségvetési kiadások terén feszesebb és szigorúbb limitet kell meghatározni.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: az állami pazarlás megfékezése érdekében szükség van a költségvetési kiadások befagyasztására, a költségvetési plafon elfogadására. A párt az adóreformról nem hajlandó lemondani, azonban az adócsökkentés mértékében hajlandók a kompromisszumra.
A kormány újabb megszorításokat léptet életbe, miközben növekedési csomagot kellene bevezetni a gazdasági bővülés érdekében – kifogásolta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Leszögezte: azonnali adó- és járulékreformra, valamint a foglalkoztatás megújítására van szükség.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott: amíg nem látják világosan a jövő évi költségvetési számokat, a kiadások mértékét, nincs okuk arra, hogy lemondjanak az adók csökkentéséről. A valóban szükséges állami kiadások mértékéhez kellene a bevételeket igazítani.
Bérek. A munkáltatók úgy vélekedtek: egyelőre a jövedelmek nominális értékének a megőrzéséről lehet megállapodni, sőt, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szerint még a bruttó bérek emelését sem lehet vállalni. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke kijelentette: egyelőre mind a köz-, mind a versenyszférában csupán a nominálbérek szinten tartása lehet a cél. A jövőre valószínűnek tűnő alacsony infláció mellett ugyanakkor ez nem jár jelentős reálbércsökkenéssel.
A nominálbérek „befagyasztása” már kikezdi az emberek türelmét, különösen két olyan év után, amely a hátunk mögött áll – vélekedett ugyanakkor Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. Szerinte a reálbér csökkenése oda vezethet, hogy jelentős rétegek csúsznak le a munka világából a szociális segélyezés világába, és az már a költségvetés számára is komoly tehertétel lesz. KÁ–KR–KT
A nap meglepetése
Bár a nemzeti csúcs nem szűkölködött összeszedett felszólalásokban, sokak arcára az MDF elnöke csalt elégedett mosolyt. Dávid Ibolya ugyanis többpontos válságkezelő javaslatot mutatott be.A főbb elemek:
- a 13. havi nyugdíj egyéves felfüggesztése
- a nyugdíjak és a közszférában a bérek 2008-as nominálértéken tartása egy évig
- a jutalmak és bónuszok elhalasztása a közszférában
- a versenyszférában: megegyezés a bérek egyéves befagyasztásáról
- a vállalkozásoknak adott vissza nem térítendő támogatások felfüggesztése, átalakítása hiteltámogatássá vagy garanciavállalássá
- a családi pótlék egy főre jutó jövedelemhez kötése
- a segélyekkel kapcsolatos visszaélések felszámolása, a szociális kiadások korlátozása
- a minisztériumok marketingtevékenységének felfüggesztése
- a képviselők a fizetésük feléből magyar részvényeket vegyenek
- a párt- és kampányfinanszírozási törvény megalkotása
A főbb elemek:
- a 13. havi nyugdíj egyéves felfüggesztése
- a nyugdíjak és a közszférában a bérek 2008-as nominálértéken tartása egy évig
- a jutalmak és bónuszok elhalasztása a közszférában
- a versenyszférában: megegyezés a bérek egyéves befagyasztásáról
- a vállalkozásoknak adott vissza nem térítendő támogatások felfüggesztése, átalakítása hiteltámogatássá vagy garanciavállalássá
- a családi pótlék egy főre jutó jövedelemhez kötése
- a segélyekkel kapcsolatos visszaélések felszámolása, a szociális kiadások korlátozása
- a minisztériumok marketingtevékenységének felfüggesztése
- a képviselők a fizetésük feléből magyar részvényeket vegyenek
- a párt- és kampányfinanszírozási törvény megalkotása Adócsomag – javaslatok MSZP
- bevételeket nem érintő egyszerűsítések és fehérítő lépések
- adócsökkentés csak 3-4 százalékos növekedés esetén
SZDSZ
- stabilizáció után azonnal adó- és járulékcsökkentés
- a különadó kivezetése
- stabilitási és adóreformalap
MDF
- válságcsomag és szigorítások
- az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztése minden aktívra
- a különadó kivezetése
- széles körű adóreform 2010-től
Fidesz
- adócsökkentés a pénzügyi egyensúly és a szociális biztonság fenntartása mellett
- a gazdaság növekedését elősegítő csomag Vélemény Tarsoly József, A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója: Arra vagyok kíváncsi, a csúcs után mi történik. Egyetértek azzal, hogy válságos időkben hasznos a falu bölcseivel megtanácskozni, merre is kell keresni a nehéz helyzetből kivezető ösvényt. Utána viszont rá is kell lépni a közösen kijelölt útra. Bízom abban, a mostani válság végre rábírja a közélet és a gazdaság valamennyi szereplőjét, hogy átlátható, a közös teherviselés elvét elfogadó és alkalmazó, korrupciómentes és hatékonyabb közszolgáltatásokat nyújtó Magyarországot teremtsünk. Jelenleg ugyanis ezek a változások állíthatják fejlődési pályára az országot, az adók csökkentésére egyelőre nem látok esélyt.
Kürti Sándor, A Kürt Zrt. elnöke: Nagyon jó, hogy létrejött ez a találkozó, főleg, ha azok vettek részt rajta, akik hozzá is tudnak tenni valamit, s ők nem public relationnek használják. Lehetetlen elvárni ugyanakkor, hogy egy ilyen lépés mindjárt az elején valami nagyon konkrét eredményt is hozzon. El kell fogadni azt is, hogy Magyarország 24. órás nemzet, vagyis nagy bajnak kell történnie ahhoz, hogy normálisan kezdjünk el működni. Nem értek egyet ugyanakkor azokkal, akik szerint nem szükséges állami forrásokat használni a bajok csökkentésére, hiszen az állam a gazdasági szereplők haszonélvezője is az adók és a munkahelyteremtés révén.
Klotz Tamás, Az IVSZ főtitkára: Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) hivatalos álláspontot még nem alakított ki, de a vezető véleményformálókkal folytatott beszélgetés alapján úgy vélem, a csúcs, bár nem biztos, hogy a legmegfelelőbb az adott helyzetben, lehet egy kedvező folyamat kezdete. Noha a kormány mozgástere korlátozott, továbbra is fontos gazdaságélénkítő megoldásokban is gondolkodni. A stabilitás megteremtése után az adórendszer egyszerűsítésére, a túlzott adminisztráció, az agyonbürokratizált közbeszerzések csökkentésére helyezzük a hangsúlyt. Komoly veszélyt látok abban, ha az IT-beruházások leállítását veszik sorra.
Zsoldos Miklós, Az Union biztosító elnök-vezérigazgatója: Amiben egyetértés volt, az az, hogy pénzügyi válság van, amelynek komoly, a reálgazdaságra is áthúzódó hatásai lehetnek-lesznek. Ennek kezeléséhez, illetve hatásainak a tompításához határozott lépésekre van szükség, amelyeknek több alapterületet érintő reformot is magukban kell foglalniuk. A jelenlegi krízisben leginkább érintett pénzügyi rendszer működésének alapja a bizalom. A rendezvény megtartása bizalomerősítő lépésként fogható fel, ami azonban hiányzik, az az, hogy nem látni, mi lesz holnap, mitől és hogyan lesz másképp, mint ma. E nélkül pedig csak szimbolikus jelentősége lehet.
Gémesi György, A Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának társelnöke: Nem ért csalódás, mert nem számítottam sokkal többre. Pozitívumnak tartom, hogy az ország politikai, gazdasági vezetői demonstrálták, van párbeszéd közöttük a gazdasági krízis megoldásáról, más kérdés, szerintem a morális válság legalább ekkora gond. Ám nem tartom jó módszernek azt, ahogy a megbeszélés lezajlott, túl nagy szerephez jutottak a pártok. Az önkormányzatok szempontjából pedig egyértelműen kudarc, sokan a mi zsebünkben kotorásztak, s bűnbaknak kiáltottak ki bennünket. Lehet ugyan csökkenteni a településeknek szánt támogatást, de akkor jelentősen mérséklődik a közszolgáltatás színvonala.-->


