Életbe léptek az új szabályok a gyerekjátékokra vonatkozóan
Az Európai Parlament és az Európai Tanács elfogadását követően 2026. január 1-jén hatályba lépett az a szabályozáscsomag, amelynek középpontjában a gyermekek egészségének még hatékonyabb védelme áll. Bár a rendelet már hatályba lépett, az új szabályok gyakorlati alkalmazása 2030. augusztus 1-jétől válik kötelezővé – írja összeállításában az Origo a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) alapján.

Egységesek és szigorúak lesznek az új szabályok
A lap szerint az új EU-s szabályozás megalkotását indokolttá tette, hogy valóban komoly veszélyt jelentenek a nem megbízható, esetleg kifejezetten egészségkárosító anyagot tartalmazó gyerekjátékok az EU-s piacon. Ezt pedig az Európai Parlament oldalán megjelent tájékoztatás szerint onnan lehet tudni, hogy az Európai Unió gyorsriasztási rendszert működtet, amely lehetővé teszi az EU-tagállamok, valamint Norvégia, Izland és Liechtenstein számára, hogy információkat cseréljenek a közös piacon forgalmazott, a fogyasztók egészségét és biztonságát veszélyeztető veszélyes nem élelmiszeripari termékekről.
Az adatok szerint 2024-ben
- a kozmetikumok az első helyen álltak a leggyakrabban bejelentett termékek között (az összes riasztás 36 százalékával),
- a játékok a második helyen végeztek (az összes riasztás 15 százalékával).
Azt, hogy a veszélyes játékok kapcsán tendenciáról lehet beszélni, mutatja, hogy 2023-ban is a második leggyakrabban bejelentett termékkategória volt a játékoké (13 százalék, a kozmetikumok 32 százaléka mögött), míg 2022-ben az első helyen álltak (az összes riasztás 23 százalékával).
Digitális útlevelet kapnak a gyerekjátékok
A rendelet nemcsak szigorúbb, hanem modernebb is, mivel végrehajtást (például a tiltólistára tett alapanyagokkal kapcsolatos ellenőrzést) digitális eszközök segítik.
Az EU piacán forgalomba hozott minden játéknak rendelkeznie kell egy digitális termékútlevéllel, amely átlátható módon tartalmazza a biztonsági és megfelelőségi információkat.
Ezek az adatok QR-kódon vagy más online felületen keresztül a fogyasztók számára is könnyen elérhetők lesznek. Az online értékesített, illetve az EU-ba importált játékok esetében a vámhatóságok is ellenőrizhetik ezt a digitális dokumentumot.
Fontos megemlíteni azt is, hogy
a rendelkezés alapján az új szabályozáson belül a fogyasztók védelme az online piactereken forgalmazott termékeknél is érvényesül.
A Mayer Brown globális jogi szolgáltató értékelése szerint ugyanis azok a gyerekjátékok, melyek nem tesznek eleget a biztonságra vonatkozó szabályozásnak, illegálisnak minősülnek.
Az Origo azt írja: 2023-ban 6,5 milliárd euró értékben került importált játék az EU piacára, 80 százalékuk Kínából.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.


