Magyarország Közép-Európa egyik legfejlettebb televíziós piaca, ahol több országos tévécsatorna működik, mint a sokkal nagyobb lélekszámú Lengyelországban – egyebek mellett ez derül ki az Európai Audiovizuális Obszervatórium (EAO) legfrissebb adataiból. Az Európai Bizottság által működtetett strasbourgi szervezet a tagállamok és a két tagjelölt állam (Horvát- és Törökország) televíziós piacát vizsgálta. A 29 országban összesen 5068 csatornáról van tudomása az EAO-nak, de a szakemberek becslése szerint további másfél ezer kisebb helyi adás működhet még, amelyeket fokozatosan igyekeznek feltérképezni.
Az ötezer csatorna között 381 országos földi sugárzásút, 2473 kábelen, műholdon vagy interneten keresztül elérhetőt és 1809 regionális vagy helyi adót találunk, míg a fennmaradó 405 más országokból sugároz az unió területére. A legtöbb országos csatornával Nagy-Britannia rendelkezik: a 883 adás nagyjából háromszorosa a többi nagy európai ország kínálatának. Az EAO részben a belföldi piacra szánt tematikus csatornák nagy számával, részben a többi európai országot (is) megcélzó adásokkal magyarázza ezt a kiemelkedő adatot.
A brit „túlsúlyt” leszámítva a legtöbb országban többé-kevésbé a lakosság számával és a gazdaság, a hirdetési piac nagyságával arányos a tévécsatornák száma. A kivételek közé tartozik a lengyel tévépiac „alulfejlettsége” vagy a luxemburgi ereje – utóbbit a kis ország központi elhelyezkedése és a szomszédokhoz való nyelvi kapcsolódása magyarázza. Európai szinten egyébként az is növeli a tévécsatornák számát, hogy az egyes adások különböző nyelvű „mutációi” más-más csatornának számítanak.
Az adatbázis a tematikus megoszlásra is kitér. Az országos csatornák közül 376 tekinthető általános profilúnak, és közel ugyanennyi – 333, illetve 324 – a film- és sporttematikájúak száma. Százas nagyságrendben találunk vallási, dokumentumfilmes, gyermek-, hír-, bevásárlási, életmód- vagy éppen erotikus adásokat is. A lista végén a parlamenti (20), illetve az időjárással foglalkozó (9) és a társkereső vagy más apróhirdetéseket közvetítő (4) adások állnak. Az adatbázis teljes terjedelmében a http://mavise.obs.coe.int címen érhető el. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.