BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kultúra magas fokon

A Móricz Zsigmond Színház. Mióta van árnyéka a fénynek? Miért nem létezhet a fény árnyék nélkül? Hányszor szeretnénk kinyújtani a kezünket a napsugár után, hogy a tenyerünkbe zárhassuk, megsimogathassuk? Sötét és világos váltakozása, a Nap és az Éj birodalma, a sötétből a fényre törekvés, a világosság melengető ereje minden ember, kicsi és nagy, alapvető élménye. Visky András Páskándi Géza nyomán írt költői szépségű mesejátéka erről a csodálatos tapasztalatról, fény és árnyék szükségszerű összetartozásáról, kettejük harmonikus egységéről szól; egy kis szeletben a világ teljességéről…

A Móricz Zsigmond Színház ezzel az ősbemutatójával – egy hónapja láthatták az első nézők – a fiataloknak kedveskedett, de a felnőtt korosztály is kiváló előadásoknak tapsolhat ebben az évadban. Különlegességnek számít egy másik magyarországi ősbemutató is, amelynek Márai Sándor emigrációban írt hang- és televíziós játékai adták az alapanyagot, a címe Parázs és más.

A Vidor Fesztivál igazgatója, a Jászai Mari-díjas Tasnádi Csaba vezette teátrum a nyírségi kultúra egyik fellegvára. Ráadásul ma már a kül- és a belbecs tekintetében is méltó a színház e megtisztelő szerep betöltésére. Hiszen a pár éve felújított 114 esztendős épületben immáron világszínvonalú hang- és fénytechnikai berendezések vannak. A megnagyobbított színpadtér és az új nézőtéri erkély pedig olyan komfortot biztosít, amelyre joggal lehet büszke Nyíregyháza kultúrakedvelő népe és a színház társulata egyaránt.

A társulatnak olyan ismert, díjazott tagjai vannak, mint Antal Olga, Bárány Frigyes, Fazekas István, Gáspár Tibor, Pregitzer Fruzsina. A rendezők között pedig az Overnight című film sztárja, az országos népszerűségnek örvendő Bodó Viktor bontogatja szárnyait, többek közt a teátrum igazgatója, Tasnádi Csaba mellett.

A Jósa András Múzeum. „Hamarosan nagyszabású ünnepséget rendezünk a Jósa András Múzeumban – tájékoztatott érdeklődésünkre Bene János igazgató. – Az alapítás száznegyvenedik és az alapító halálának kilencvenedik évfordulójához kapcsolódó ünnepi események december elsején lesznek látogathatók. Érdekes előadások, filmvetítés, valamint nyílt nap is tarkítja az ünnepi kínálatot. Jósa Andrásnak nagyon izgalmas élete volt – meséli Bene János. – Tiszti főorvos volt, emellett tanult jogot, régészkedett is, asztalosmunkát végzett, faragott. Egyszóval igazi polihisztor volt” – összegzi a nagy előd erényeit büszkén az igazgató.

De az utódoknak is vannak érdemeik. A múzeum a Benczúr-kiállítással, valamint hatalmas aranyéremkincs-gyűjteményével a felújítását megelőzően évente 70-80 ezer látogatót vonzott. A kétéves átfogó restaurálás az idén ért véget. Ennek köszönhetően új járólapok, világítás várja a látogatókat, a mozgáskorlátozottak számára pedig lift könnyíti meg a közlekedést.

A Sóstói Múzeumfalu. „A múzeum kapuja nemcsak a létesítménybe szolgál bejáratként, hanem a múltba is. Egyenesen egy tizenkilencedik századi faluba vezet” – tartja a Sóstói Múzeum igazgatója, Páll István. Az 1979-ben megnyitott, ma már hét és fél hektáros, korhűn beépített terület a Nyírség egyik nagy büszkesége. Ezen a közel nyolc hektáron több mint nyolcvan építmény képviseli Északkelet-Magyarország sokszínű népi építészetét. Ezzel pedig a Sóstói Múzeum Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma. Páll István szerint azért látogatja meg évről évre egyre több hazai és külföldi látogató a helyszínt, mert manapság már sehol sem találhatók meg ilyen kifogástalan állapotban ezek a csodás épületek. Ám a múzeumfalu munkatársai azt mindig igyekszik leszögezni: a Sóstói Múzeumfalu nem egy statikus kiállítás. Ez egy „élő falu” – tartja a szlogenjük. A korhű épületek között hetente korhű tevékenységeket leshet meg a kíváncsi turista. Láthat kosárfonást, népi gasztronómiai, kovács- vagy kerékgyártó-bemutatót. Évente tartanak húsvéti tojásfestést, májusfaállítást, pünkösdi királyválasztást, téltemetést, aratóünnepet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.