Magyar gazdaság

Miniszterelnöki bejelentés: kampány indul a korrupció megfékezésére a horvátoknál

Zágráb pártközi kampányt indít a szervezett bűnözés ellen Ivo Sanader miniszterelnök pártonkívüli és részben az ellenzékhez közel álló szakemberekből állít ki egy gárdát a szervezett bűnözés és a korrupció visszaszorítására.

Az új csapatot a horvát kormányfő saját pártjának elbocsátott politikusai helyébe állítja, hogy kíméletlenül véget vessenek az egész országot felháborító bűncselekmény-sorozatnak. Horvátországban nagy felzúdulást keltett, hogy újságírókat fenyegettek meg életveszélyesen, megöltek egy feltételezett banda tagot, legutóbb pedig lakóháza folyosóján ölték meg – két fejlövéssel – egy sikkasztási ügyben eljáró ügyvéd lányát.

A rendfenntartó szervek tehetetlensége láttán Sanader egy lépésben bocsátotta el az igazságügy-miniszert, a belügyminisztert és a rendőrfőnököt, akiket pártja soraiból juttatott vezető pozícióba. Az új igazságügy-miniszter, a jogászprofesszor Ivan Simonovic a baloldali ellenzékhez fűződő kapcsolatairól ismert, a párt korábbi kormányzati szerepe idején külügyminiszter-helyettes volt. A mostani felkérés kapcsán arról beszélt, hogy ilyen zavaros időkben a nemzetbiztonsági érdekeket kell szem előtt tartani. A belügyminiszter Tomislav Karamarko lesz, a rendőrparancsnok pedig Vladimir Faber, egyikük sem tartozik a kormányfő pártja, a HDZ kötelékeibe.

A kinevezés kapcsán Sanader hangoztatta, hogy véget kell vetni azoknak az állapotoknak, amelyek közepette a szervezett bűnözés azt hiheti, büntetlenül tevékenykedhet az országban. A Financial Times szerint Zágráb határozott fellépése elkerülhetetlen, ha az ország még 2011-ben az EU tagjává akar válni.

Zágráb horvát korrupció
Kapcsolódó cikkek