Óvatos vita a jelöltek között
Egyik amerikai elnökjelölt sem volt hajlandó érdemi válaszokat adni az Egyesült Államokból indult pénzügyi válság várható következményeivel és kezelésével kapcsolatban a kedd éjszaka tartott második (utolsó előtti) televíziós vitában. John McCain és Barack Obama egyaránt kitért azon kérdés elől, hogy milyen áldozatokat kell majd hozniuk az amerikaiaknak a gazdaság rendbetételére: a republikánus jelölt mindössze a törvényhozók helyi népszerűségét növelni hivatott kiadások visszafogásának szükségességét ismételte meg, demokrata ellenfele pedig a termosztátok lejjebb csavarását javasolta.
A válságért mindkét politikus a Wall Street mohóságát és trükkjeit hibáztatta, miközben a vitát vezető moderátor felvetésére sem tulajdonítottak semmi felelősséget a lehetőségeiken túllépő eladósodott háztartásoknak. A rossz hírek közlésétől mindketten olyannyira ódzkodtak, hogy még arra az egyszerű kérdésre sem válaszoltak, várható-e a gazdasági helyzet további romlása a dolgok jobbra fordulása előtt. „Bízom az amerikai gazdaságban” – jelentette ki Obama, megismételve szokásos üzenetét a szabályozás javítására és a lobbisták washingtoni befolyásának csökkentésére. „Attól függ, mit teszünk” – mondta McCain, ugyancsak ismerős véleményét hangoztatva arról, hogy az amerikai munkások a leginnovatívabbak és a legtermelékenyebbek a világon.
A szokásos témáktól csak McCain rugaszkodott el némileg, amikor kijelentette, megválasztása esetén a pénzügyminisztériumot a törleszthetetlenné vált jelzáloghitelek megvásárlására és új hitelekkel való újrafinanszírozására utasítaná. Kampányának szóvivője szerint ez az intézkedés 300 milliárd dollárba kerülne, és a 700 milliárd dolláros kongresszusi mentőcsomagból lehetne finanszírozni. Obama kampánya viszont éppen arra utalva nevezte az ötletet „régi hírnek”, hogy a mentőcsomag eleve tartalmaz egy hasonló programot.
A demokrata jelölt a válságért is felelős dereguláció támogatásával vádolta riválisát. Obama szerint a Bush-kormányzat politikája arra épült, hogy „szabaduljunk meg a szabályoktól, a fogyasztók védelmétől” – idéz a Financial Times.
A régi érvek és vádak hangzottak el a vitában adóügyekben. McCain továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy Obama emelné az adókat, utóbbi pedig megismételte, hogy a dolgozó amerikaiak 95 százaléka számára adócsökkentést tervez.
Obama kötelező egészségbiztosítási tervei McCain szerint pénzbüntetést eredményezhetnek majd a nem teljesítő kisvállalkozások vagy akár családok számára, ő viszont ötezer dolláros adókedvezménnyel segítené az egészségügyi ellátás finanszírozásában az amerikaiakat.
A külpolitika területén a legfontosabb biztonsági kérdésnek Obama Oszama bin-Laden megölését nevezte, akkor is, ha ez egyoldalú akciót tesz szükségessé Pakisztánban. McCain szerint viszont a Pakisztánnal ápolt kapcsolatok nagy jelentőségűek, és Iszlámábád támogatását együttműködéssel, nem pedig fenyegetéssel kell elnyerni. VG
Megugró költségvetési hiány
A tavalyi 162 milliárdról 438 milliárd dollárra, vagyis a GDP 1,2 százalékáról 3,1-re ugrott a szeptemberrel zárult 2008-as pénzügyi évben az amerikai költségvetés hiánya – jelentette a kongreszszusi költségvetési iroda.Miközben a gazdasági problémák hatásaként a vállalati adóbevételek 65 milliárd dollárral csökkentek az előző évhez képest, a védelmi kiadások 2004 óta a legnagyobb mértékben, 11 százalékkal nőttek.
Miközben a gazdasági problémák hatásaként a vállalati adóbevételek 65 milliárd dollárral csökkentek az előző évhez képest, a védelmi kiadások 2004 óta a legnagyobb mértékben, 11 százalékkal nőttek.-->


