Többen fizettek több adót
Az utóbbi három év során évente mintegy kétszázezer fővel csökken a „minimálbéresek” száma. A tegnap közzétett 2007-es adóbevallási adatokból kiderül, hogy tavaly már alig haladta meg az egymillió főt azoknak a száma, akik csupán 67 500 forintot, vagy annál is alacsonyabb összeget tüntettek fel adóbevallásukban havi jövedelem gyanánt. Ez jelentős előrelépés a 2006-os 1,2 millió, valamint a 2005-ös 1,4 millió „minimálbéreshez” képest. Az adóhatósági adatok tehát arra utalnak, hogy van eredménye az ilyen irányú kormányzati erőfeszítéseknek.
Ugyanez igaz az adókedvezmények alakulására is. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által készített, a 2007-es szja-bevallásokról szóló összesítés szerint az adókedvezmények összértéke 2007-ben 36 milliárd forinttal csökkent. Mivel tavaly nem emelkedett az adójóváírás jogosultsági határa, 2006-hoz képest 105 ezerrel kevesebben vehették igénybe az adóteher csökkentésének e formáját, a lakáscélú hitel kedvezményétől 63 ezer, az élet- és nyugdíjbiztosítás kedvezményétől pedig közel 110 ezer adózó esett el. Előbbi esetben a kedvezmény megszűnésével, utóbbinál pedig a jövedelemlimit szigorításával magyarázható a csökkenés.
Javarészt ez húzódik meg annak a hátterében is, hogy tavaly az szja fizetésére kötelezettek száma negyedmillióval, 3,663 millióra nőtt, a tőlük származó adóbevétel pedig 1464 milliárdról 1665 milliárd forintra emelkedett. Igaz, ez még mindig jóval alatta marad az szja-bevallást benyújtók 4,5 milliós táborának. Fontos megemlíteni, hogy az adó alapját képező, összevonás alá eső jövedelem tavaly 1000 milliárd forinttal nőtt 2006-hoz képest, e hatalmas tétel fele azonban a nyugdíjszabályok módosulásával magyarázható. Tavaly ugyanis a nyugdíjak már beleszámítottak az szja alapjába, és az APEH adatai szerint ennek hatására több mint félmillió nyugdíjas jelent meg az szja rendszerében. Igaz, tavaly nőtt a munkaviszonyból származó összjövedelem is.
Miközben a kormány éppen a rendszer átalakítására készül, a tavalyi adatok is arra utalnak, hogy finoman szólva népszerűtlen az adóhatósági adómegállapítás. Az adam lehetőségével tavaly csupán ötezer adózó élt, ez még a szintén siralmas 2006-os tízezerhez közelítő adathoz képest is jelentős csökkenés. Kérdés tehát, hogy a kormányzati tervek szerint 2009-től életbe léptetendő egyszerűsített adóhatósági adómegállapítás mennyire lesz vonzó lehetőség. A kabinet ugyanis több százezres igénybevétellel számol. Az önbevallók száma ugyanakkor 200 ezerrel nőtt, a munkáltatóval elszámolók száma pedig 112,5 ezerrel mérséklődött. Különadót 2007-ben 283 ezer fő vallott be, 110 ezer magánszemély és 173 ezer egyéni vállalkozó. Ezen a jogcímen 25,2 milliárd forint folyt be az állam kasszájába. KR


