BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazacsábítanánk a vagyonokat

DÖNTÉSHOZATAL. A külföldön lebonyolított magyar befektetések eredményének egy részét kívánja hazacsábítani a kormány egy 2009 első felére bevezetendő adókedvezmény segítségével. A tervek lényege: a társasági adóban és a társas vállalkozások különadójában az adózás előtti eredmény terhére el lehetne számolni azon osztalékot és részesedést, amely külföldi ellenőrzött társaság jövedelméből származik, és amely bevétel legalább feléből a magyarországi vállalkozások 2009. június 30-i határidővel állampapírokat vásárolnak.

További feltétel ugyanakkor, hogy az állampapírokat legalább két éven keresztül tartani kell, ígéretes garancia azonban, hogy az osztalék hazahozatala révén a magánszemélynél keletkezett bevétel nem minősülne vagyongyarapodásnak, vagyis ez irányú vizsgálatot nem kezdeményezhet az adóhivatal. A kedvezmény azonban nem vehető igénybe az alacsony adókulcsú, az OECD-vel nem együttműködő államokban bejegyzett vállalkozásoktól származó bevétel után. A jogszabálytervezet név szerint is kizáró tényezőként említi Andorrát, Monacót és Liechtensteint.

Az erről szóló, az adócsomaghoz kapcsolódó módosító javaslat szerepel a kormány által favorizált indítványok között, és tudomásunk szerint a T. Házban is meglesz a szükséges támogatás a ma esedékes szavazáson. Sőt, a magyar állampapírok iránti kereslet élénkítése érdekében a kormány – egy költségvetési bizottsági módosító támogatásával – az örökösödési illeték alól is mentesítené az állampapírokban testet öltő vagyonokat. Ugyanebben az indítványban szerepel az is, hogy húszmillió forintig a közeli hozzátartozók mentesülnének az örökösödési illeték megfizetése alól lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog vonatkozásában. Ha azonban a lakástulajdon értéke nem éri el a húszmillió forintot, az illetékmentesség az örökrészben található más vagyontárgyak esetében is érvényesíthető lenne eddig a limitig, legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

Úgy tűnik, jövőre 15 százalékos adót vetnének ki az országgyűlési képviselők költségtérítésére is. Tegnap ugyanis immár a Fidesz is úgy nyilatkozott: megszavazzák az erről szóló MSZP-s javaslatot. Igaz, a legnagyobb ellenzéki párt emellett további két javaslatában is fokozná az állami takarékosságot. Az egyik módosító jelentős összegeket faragna le a kormánytagok fizetéséből, a másik pedig szűkítette volna az állami cégek felügyelőbizottságainak és igazgatótanácsainak méretét. Ez utóbbi tegnap elvérzett, mert a házbizottság nem támogatta a javaslat szavazásra bocsátásához szükséges házszabálytól való eltérést. KR



Esélyes adómódosítások

képviselők költségtérítésének megadóztatása

adókedvezmény a hazahozott és állampapírokba fektetett vagyonok után

mentesség az örökösödési illeték fizetése alól húszmillió forintig

az osztalékadó csökkentése 35-ről 25 százalékra

cégautóadó: 1600 cm3-ig havi 7500, e felett havi 15 000 forint

a regadó-szabályozás egyszerűsítése

az elektromos motorral ellátott gépkocsik után fizetendő illeték megfelezése

az adóhatósági adómegállapítás kivezetése

új lakás értékesítésekor a hipából levonható szolgáltatások körének bővítése


adókedvezmény a hazahozott és állampapírokba fektetett vagyonok után

mentesség az örökösödési illeték fizetése alól húszmillió forintig

az osztalékadó csökkentése 35-ről 25 százalékra

cégautóadó: 1600 cm3-ig havi 7500, e felett havi 15 000 forint

a regadó-szabályozás egyszerűsítése

az elektromos motorral ellátott gépkocsik után fizetendő illeték megfelezése

az adóhatósági adómegállapítás kivezetése

új lakás értékesítésekor a hipából levonható szolgáltatások körének bővítése

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.