Magyar gazdaság

Pénzügyminiszteri rangsor: Veres a vert mezőnyben végzett

A finn Jyrki Katainen nyerte a Financial Times idei pénzügyminiszteri versenyét. A tekintélyes brit napilap immár harmadszor készített felmérést az európai pénzügyminiszterek megítéléséről, ám ezúttal a legkedvezőtlenebb körülmények - a globális pénzügyi válság - közepette zajlott a megmérettetés.

A lap által kiválasztott tizenkilenc jelöltet gazdasági, politikai és stabilitási tesztcsomag alapján kellett rangsorolni, s elért eredményeik súlyozott átlaga jdöntötte el a helyezésüket a ranglistán.

A legjobb eredményt a finn Jyrki Katainen érte el, két negyedik és egy harmadik hellyel. Német kollégája, Peer Steinbrück (mellékesen a tavalyi nyertes) azért került a dobogó második fokára, mert bár a gazdasági és stabilitási kritériumok alapján valóban a második helyre sorolták, de a tizenegyedik helyre tartották érdemesnek politikai teljesítménye alapján. Sport nyelven szólva a bronzérmet a luxemburgi Jean-Claude Juncker kapta, de lehetett volna aranyérmes is: a stabilitási teszt alapján az első helyet érdemelte ki, a gazdasági teszten hetedik, a politikain pedig kilencedik lett. Meglepetésre nem került be az élbolyba sem Christine Lagarde francia, sem Alistair Darling brit pénzügyminiszter, az előbbi hetetik, az utóbbi tizennegyedik lett.

A hatodik helyet szerezte meg a szlovák Jan Pociatek, így az FT-ranglista alapján ő számít a közép-európai térség legjobb pénzügyminiszterének. Európai első is lehetett volna, ha nem húzza le politikai és stabilitási teszteredménye. Az osztrák Wilhelm Moltener a tizedik, a lengyel Jacek Rostowski a tizenegyedik és a cseh Miroslav Kalousek a tizenharmadik a sorban.

Magyar részről Veres János a tizenhatodik helyet nyerte el a listán úgy, hogy a stabilitási teszten majdnem megbukott, tizenkilencedik lett, ám politikai és gazdasági - főleg a válság idején nyújtott - teljesítménye révén előbbre került.

Jyrki Katainen Veres János pénzügyminiszter Jan Pociatek válság osztályzat
Kapcsolódó cikkek