Magyar gazdaság

Bevezetheti a behajtási díjat a főváros

A Fővárosi Önkormányzat a saját bevételei és a központi támogatás csökkenése miatt megvizsgálja a behajtási díj és más adó bevezetését.

Ez a jövő évi költségvetési koncepcióból derül ki, amelyről december 18-án szavaz a közgyűlés. A dokumentum szerint 2009-ben szűkül a mozgástér, részben a világgazdasági válság hatására, részben azért, mert a központi költségvetésből származó bevételek további, ezúttal ötszázalékos csökkenése várható.

A válság a saját bevételeket is sújtja, az iparűzésiadó-bevételek volumenében reálértéken 1 százalékos visszaesés várható. Szintén nehézség a jövő évi büdzsé számára, hogy az önkormányzati hitelállomány legnagyobb részének devizaneme euró.

A kamatok folyamatos emelkedése és a forint gyengülése komoly terhet jelent a törlesztés és a kamatfizetés terén. A költségvetési koncepció a legnagyobb intézményfenntartási kockázatként a BKV működőképességének megőrzését nevezi meg, megjegyezve, hogy a cég finanszírozási problémái túllépnek a főváros lehetőségein.

Könnyítheti a helyzetet, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a múlt héten jelentette be, a főváros és a kormány közötti tárgyalások eredményeként a cég többletfinanszírozásra számíthat, nagyjából 40 milliárd forint értékben.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Gyurcsány BKV behajtási díj főváros költségvetés
Kapcsolódó cikkek