Így lesz olcsóbb az áram Dombóváron
A szabadpiaci villamosenergia-beszerzés elindításáról hozott elvi döntést a Dombóvár és Környéke Többcélú kistérségi Társulás. Közbeszerzési eljárással szeretnék megversenyeztetni a szabadpiaci áramszolgáltatókat a kistérség önkormányzatai. Szabó Loránd, a társulás elnöke elmondta, hogy ez akár több millió forintos megtakarítást is jelenthet a településeknek. Nem csak az önkormányzatok, de a fenntartásuk alá tartozó intézmények áramellátását is érinti a döntés.
Vannak azonban olyan önkormányzatok, akik elhamarkodottan tették le voksukat egy szolgáltató mellett és most előnytelen árat fizetnek. Ezt elkerülendő, egy villamosenergia-gazdálkodási szakértőt vonnak be a döntést megelőző folyamatba. A szakértői vizsgálatot mindenképpen több településre, esetleg a kistérségre is célszerű kiterjeszteni, ezért a csatlakozási szándékról minden település a soron következő testületi ülésén tárgyal.


