Amint azt Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság"programért felelős kormánybiztos, a HENT elnöke elmondta, ugyancsak kiemelten kezeli a testület 2009-ben a kreatív- és informatikai iparágakban a szerzői jogi jogsértések elleni hatékony fellépés eszközrendszerének kidolgozását is.
Ugyanakkor az üzleti élet szereplőinél és a társhatóságoknál is fontos a tudatos fellépés a hamisítás ellen. Kondorosi Ferenc kiemelte a bírók és ügyészek szakmai képzésének jelentőségét is.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2008 márciusában alakult, munkájában hat minisztérium, három hatóság, és tíz szakmai, érdekvédelmi szervezet vesz részt.