Célegyenesben az amerikai élénkítés
A szenátus valószínűleg a jövő héten egy ennél költségesebb, 887 milliárd dolláros verziót szavaz meg, és a végső változat a kongresszus két háza között ezt követően meginduló egyeztetések során alakul majd ki. A Fehér Házban változatlanul azt remélik, hogy Barack Obama elnök február közepén aláírhatja a gazdaságösztönző csomagot.
A mai szavazás előtt az alsóház republikánus vezetője, John Boehner kijelentette, hogy jelenlegi formájában nem támogatják a javaslatot. A republikánusok a csomagban szereplő 275 milliárd dollárnál többet fordítanának adócsökkentésekre, visszafognák viszont a kormányzati kiadások növelését célzó intézkedéseket.
Szerintük a kiadásokat amúgy is túlságosan hosszú időre elosztva tervezték be, rontva ezzel az élénkítését hatékonyságát és kétségessé téve a demokraták foglalkoztatási céljainak elérését. Utóbbiak azt ígérik, hogy a csomag révén 4 millió állást lehet majd megteremteni vagy megőrözni.


