BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forrongó elégedetlenség

Feszültségek. Óriási tömegeket megmozgató sztrájk- és tüntetéshullám söpört végig tegnap Franciaországon, a fokozódó létbizonytalanság és az elbocsátások, a vásárlóerő csökkenése és általában a kormány válságkezelése ellen tiltakozva.

A korábban gyakorta egymással is vitában álló 8 nagy szakszervezet mintegy 200 helyszínen szervezett tüntetést, főleg a közszolgáltatásban dolgozók részvételével. Mint kommentátorok rámutatnak, ez a megmozdulás még mindig csak figyelmeztetésnek számít, mert Franciaország eddig még korántsem mélyedt el annyira a válságban, mint Spanyolország vagy Nagy-Britannia. Tavaly még nem alakult ki recesszió a francia gazdaságban, 2009-re azonban az előrejelzések már 2 százalékos GDP-zsugorodásról szólnak. A korábban éveken keresztül csökkenő munkanélküliség hónapok óta növekszik, és ebben a neheze még hátravan: az Európai Bizottság előrejelzése szerint az állástalanok aránya – a tavalyi 7,8 százalék után – az idén eléri a 9,8 százalékot, jövőre pedig 10,6-re ugrik.

A szakszervezetek szerint „a bankoknak juttatott milliárdok után itt lenne az ideje, hogy a kormány a lakosság vásárlóerejének védelmében is tegyen valamit”. Francois Fillon miniszterelnök a közszolgálati televízióban azzal érvelt, hogy a bankoknak szervezett mentőakciók hiányában franciák milliói találták volna szemben magukat üres pénzkiadó automatákkal. A kormányfő – csakúgy, mint az államfő – elhárított minden, a lakossági kereslet ösztönzésére irányuló követelést.

A francia országos megmozdulást az unió egészének szóló figyelmeztetésként értékeli az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) közgazdásza. Ronald Janssen rámutatott, hogy az eddig csak a kontinens peremvidékein jelentkező társadalmi feszültség hirtelen a fejlett államokban is felbukkant. Mindez szerinte arra utal, hogy a bankokra és a nagyvállalatokra irányuló mentőakciókkal már csak ideig-óráig lehet az európai jóléti modellen jelentkező mély repedéseket palástolni. A szakember arra figyelmeztetett, hogy a munkaadók a foglalkoztatás megőrzéséért hamarosan benyújtják a számlát, és a szociális ellátás drasztikus megkurtítását követelik. Az ezzel szemben várható ellenállás pedig egyenesen társadalmi robbanáshoz vezethet. Reuters, Bloomberg, EurActiv

Megmozdulások sora Európában

Az Európát elözönlő válsághullámot kísérő társadalmi feszültség először Görögországban pattant ki, tavaly ősszel.

Ezt követte Izland pénzügyi kataklizmája; a jó ideje tartó tiltakozások a héten a kormány bukásához vezettek.

A Baltikumban először Lettországban, majd Litvániában is demonstráltak a megszorító intézkedések ellen tiltakozva.

Bulgáriában az egymást váltó kormányok korruptsága és a szervezett bűnözés ellen vonultak tömegek az utcára.

Németországban tegnap a vasúti dolgozók tartottak figyelmeztető sztrájkot.


Ezt követte Izland pénzügyi kataklizmája; a jó ideje tartó tiltakozások a héten a kormány bukásához vezettek.

A Baltikumban először Lettországban, majd Litvániában is demonstráltak a megszorító intézkedések ellen tiltakozva.

Bulgáriában az egymást váltó kormányok korruptsága és a szervezett bűnözés ellen vonultak tömegek az utcára.

Németországban tegnap a vasúti dolgozók tartottak figyelmeztető sztrájkot.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.